Monarchia túrák

Az utazással szerzett élményidet senki nem veszi el tőled!

A cseh sziklalabirintus - Adršpach

2018. október 23. 11:39 - Makovecz Gyula Péter

A cseh-lengyel határ mellett, Hradec Královétól hatvan kilométerre északra fekszik Adršpach, a cseh sziklaváros. A táj hasonló a Cseh-Svájc Nemzeti Parkban már megcsodált homokkősziklákhoz. Itt 3,5 km hosszú túrával és három órával számoljunk.

A sziklákról nagyon sokáig keveset és kevesen tudtak. A helyiek csak akkor mentek a sziklák közé, ha el kellett menekülniük az otthonukból és itt kerestek menedéket. A XVIII. században a területet még sűrű bükk- és fenyőerdő borította. Első leírása 1739-re datálódik. A sziklákat ezt követően olyan ismert emberek is meglátogatták, mint Lujza porosz hercegnő, III. Ágost lengyel király, II. József vagy Johann Wolfgang Goethe, de a nagy nyilvánosság előtt még mindig rejtve maradtak.

1824-ben hatalmas tűzvész pusztított a területen, az erdő szinte teljesen leégett és előtűntek a sziklák. Ezt követően kerültek kialakításra az első túraútvonalak, még magánkezdeményezésre, hiszen 1945-ig a terület magánkézben volt. Ma három különböző színnel jelzett útvonal van, a másfél kilométer hosszú kéken lehet megkerülni a bányatavat, a zöld a tulajdonképpeni sziklatúra, a sárga pedig a felső sziklatónál van.

Belépés után, egy rövid sétát követően, az egykori kőfejtő helyén kialakult bányató fogad minket, innen jobb oldali irányba folytathatjuk az utunkat a zöld jelzésen. Az utunkba eső sziklaformákat javarészt a felfedezőik nevezték el, de egy kis fantáziával akár mi is lehetünk keresztszülők, találhatunk más, találó nevet is nekik.

Az első ilyen sziklaforma a Kancsó, melyet elsőként 1935 májusában másztak meg. Nevét a sziklában található hatméteres ablakról kapta, a nyílás a kancsó fogantyúja. A Cukorsüveg a terület legkülönlegesebb alakzata, az alján mindössze három, a tetején tizenhárom méter az átmérője, súlyát negyven tonnára becsülik. A tetején lévő mélyedésben vízi növények is vannak. Szerintem inkább egy hajó orrához hasonlít, ahogy épp a habokat szeli. Itt láttuk először, hogy a gyerekek apró ágakkal megtámasztják a sziklát, nehogy feldőljön. Ezután lépünk át a Metuje patak fölött és érjük el a Gótikus kaput. A kapu 1839-ben épült, ahogy az egész terület, úgy ez is több film díszletéül szolgált már, többek között részben itt forgatták a Narnia krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényt, az 1983-as A harmadik királyfi című csehszlovák filmet és a BBC Muskétások című sorozatát. A kapun és a hasadékon áthaladva érjük el az Elefánt teret, benne a sajátos mikroklímával, az árnyékot és a hűvöst kedvelő növényekkel, melyek jellemzően ennél a szintnél 200 méterrel magasabban honosak.

A Fog sziklán láthatunk egy feliratot, mely az 1844. július 23-i árvíz szintjét jelöli. Ezután I-gerendákra fektetett padlókon haladva érjük el az Ördög hídja elnevezésű, huszonegy méter magas sziklaformát, amely olyan mintha az egyik szikla hozzáhajolna a másikhoz. Ezután bal kéz felől az Elza tornya következik, majd a Mennydörgő sziklák, utóbbihoz egy történet is kapcsolódik. 1772-ben két angol látogatta meg a sziklalabirintust, teljesen lenyűgözte őket. Úgy döntöttek, hogy viharban is megcsodálják a képződményeket. Nyolc napot vártak a viharra, egyik este azután feltámadt a szél, eltűntek a csillagok az égről, szakadni kezdett az eső, kirohantak a sziklák közé és az egyik alatt menedéket kerestek. A vihar azonban olyan heves volt, hogy leszakított egy darabot a szemközti oldalból, ami kis híján agyoncsapta őket. A halálra rémült angolok ezt követően a világ minden kincséért sem töltöttek volna el még egy éjszakát a sziklák között.

A zöld jelzés a Kis vízesésnél ér véget (illetve visszakanyarodik a kijárat irányába), innen már a Sziklató felé, a sárga jelzésen haladunk, ami egy 1820-ban épült lépcsővel kezdődik. Goethe szobra és a 16 méter magas Nagy vízesés útvonalunk következő két állomása. A német költő 1790. augusztus 31-én járt itt. A Sziklatónál (Jezírko) csónakázásra is van lehetőség (09:30 és 17:00 között, 50 koronáért), de gyalog is megnézhetjük a kikötési pontot, igaz ehhez jó sokat kell lépcsőznünk. A tó egyébként mesterséges, a XVIII. század végén épült a gát, ami kialakította. 1857-ben idegenforgalmi látványossággá vált, már ekkor lehetett csónakázni rajta. A tó mellől vissza kell fordulnunk a Mennydörgő sziklákig, innen pedig a csak 1890-ben megnyitott szakaszon sétálunk tovább, már a kijárat felé.

Egy hosszabb sétát követően érjük el a Szerelmesek nevű sziklát. Száz méterével ez a legmagasabb az összes közül, egy tízméteres nyílás és a sziklák repedései miatt tűnik olyannak, mintha egy szerelmespár bújna össze. Nem messze innen találjuk a Sziklakápolnát. Sokan - köztük én is - ezen a ponton már kicsit elcsigázottak, pedig számomra az utolsó két látnivaló adta a legtöbbet. A Polgármester és a felesége szikla és az Egérlyuk. Az előbbi ténylegesen úgy néz ki, mintha két ember állna egymás mögött, tekintetükkel vigyázva a tájra. Az utóbbi pedig egy hihetetlenül keskeny, hosszú és magas átjáró, klausztrofóbiásoknak igencsak megterhelő. A bejáratánál hitetlenkedés, a kijáratánál felszabadult mosolyok. Az Egérlyuk után, az eddigiekhez képest könnyed sétával érjük el a parkolókat, olyan élménnyel amiben sok túra és egy kevés monarchia is volt.

A belépőkről itt olvashatunk, de valószínűleg nem frissítették az árakat, mert a helyszínen a felnőtt belépő 120, a kedvezményes 70, a családi (két felnőtt, két gyerek) 320 koronába került. Kutyusokat 10 koronáért tudunk bevinni. A parkolásért, mosdókért szintén kell fizetni.

Ha tetszett az írás, kövess minket a Facebookon vagy csak nyomj egy lájkot!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://monarchiaturak.blog.hu/api/trackback/id/tr8214316111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása