Egy novemberi hétvégét alakítottunk át hosszú hétvégére, hozzácsapva a pénteket valamint a hétfőt és meg sem álltunk Triesztig. Persze az úti cél kiválasztása először nem volt ennyire egyértelmű. Mikor Szilvia bedobta az ötletét, én csak annyit mondtam: „Mit akarsz Trieszttel, az csak egy iparváros, hatalmas kikötővel.” Elfelejtettem, hogy mégis csak Olaszországról beszélünk, amely hemzseg a látnivalóktól és a történelmi emlékektől. Kis túlzással, pár métert bárhol leásnak és római kori emlék kerül elő. S az sem mellékes, hogy Trieszt a hozzánk legközelebb fekvő olasz város. A magyar turisták ismertebb és látogatottabb olasz városokhoz képest is el vannak Triesztben kényeztetve, a főtéren és a San Nicoló utcában lévő helyi Tourinform irodában is lehet magyar nyelvű, a várost bemutató könyvet venni, ára 8 euró.
A „menetlevélen” a Koper – Trieszt – Bled útvonal szerepelt, koperi, pontosabban ankarani szállással és hazafelé bledi megállóval. Bled régóta szerepelt a vágyaink között, míg a török főváros nevére kísértetiesen hasonlító Ankaranra azért esett a választásunk, mert egy ismerősünk ajánlotta. Ankaran Koper és Trieszt között fekszik, az utolsó szlovén tengerparti város Olaszország felé. Szállásunk minden igényt kielégített, nem bántuk meg, hogy hallgattunk az ismerősünkre.
Innen vágtunk neki Trieszt városának, mely XX. századi hányatottsága alapján, akár a Kárpát-medencében is feküdhetne. 1918-ig a Monarchiához, ezt követően Olaszországhoz tartozott, közben 1943-45 között a németek, 1945. május-júniusában a jugoszláv hadsereg szállta meg. 1945 és 1954 között pedig, mint Trieszti Szabad Zóna létezett, 1954-től ismét Olaszország része.
Autónkat a Via Della Galleria-n tettük le és a Via San Giusto-n keresztül közelítettük meg a San Giusto (Szent Justus) Templomot és a hasonló nevű erődöt. A templom érdekessége, hogy az V. századi ókeresztény bazilika mellé, két oldalról a IX. és a XII. században is hozzáépítettek egy-egy templomot. Ezeket a XIV. században egységesítették, így alakult ki a jelenlegi öt főhajós formája. A templomtól a ciprusok között haladva jutunk el az I. világháború áldozatainak emelt emlékműig. Tőlünk jobbra lesz az erőd bejárata. A belépő, ha csak sétálni akarunk a várban 1 euró, ha a kiállításokat (fegyvertár, kőtár) is meg akarjuk nézni akkor itt találunk friss információkat a jegyárakról és a nyitva tartásról.
Az erőd 1470 és 1630 között épült. Legrégebbi része a Kapitány Háza, ehhez épült hozzá a háromszög alakú erődítmény. A háromszög sarkaira a későbbiekben egy-egy bástyát építettek. Ezek a bástyák jól szemléltetik a hadtudományok változását, fejlődését. A város felé néző kerek Velencei bástya 1508-09-ben, a déli, sokszögű Lailo bástya 1553 és 1557 épült. Míg a háromszög alakú Pomis bástya 1636-ban készült el. A vár a város császári parancsnokának volt az otthona egészen 1750-ig. Múzeumként 1936 óta funkcionál. Az épületekben megnézhetjük a Szent György Kápolnát, itt találkozhatunk III. Frigyes német-római császár címerével is, aki az erőd építést elrendelte. Innen díszlépcsőn juthatunk fel az emeletekre. A Caprin terem faragott szobrokkal, bútorokkal, ajtókkal Giuseppe Caprinnak állít emléket. Caprin Trieszt szülötte, író és újságíró volt, az olasz szabadságharcban Garibaldi oldalán harcolt. A fegyverekről szóló kiállítás a középkortól a XIX. századig mutatja be ezeknek az eszközöknek a fejlődését. A lapidáriumot a Leilo bástyában találjuk.
Az erődöt és templomot elhagyva, a templommal szemben nyíló szűk Via della Cattedrale-n indultunk lefelé. Nem tudtuk kihagyni a San Michele utcai parkot, annyira hangulatos volt: színes, modern játszótér, padok, szökőkút, vízesés, piknikező hely a fák alatt. Visszatérve a fenti utcára a román stílusú Szent Szilveszter Bazilika és a XVII. századi, barokk Szent Mária Székesegyház között érünk le Teatro Romano utcára. A névből már sejthetjük, hogy itt találjuk a római kori színházat, melyet az 1930-as években ástak ki a törmelék alól. Félköríves nézőtere kihasználja a természet adta lehetőséget és lépcsőzetesen emelkedik a domboldalon.
Visszafordulva a Via Malcantonon jutunk el a főtérre, a Piazza Unitá d’ Italiara. A mintegy tizenkétezer négyzetméteres tér közvetlenül a tenger mellett fekszik, csodaszép épületekkel határolva. Tenger felőli részén eredetileg kikötő volt, ezt az 1850-es években számolták fel. A téren két szobrot találunk, a magas oszlop tetején áll VI. Károly császár szobra, míg az 1754-ben emelt Négy Kontinens díszkút Triesztet mutatja be a világnak, mint Fortuna istennő kegyelt városa. A XVIII. században még csak négy kontinenst ismertek, az ezeket ábrázoló szobrok veszik körül a fiatal lányként megmintázott Triesztet. A tengerrel szemben áll az eklektikus jellegű Városháza. A tenger felé tekintve jobb kéz felé a Modello, a Stratti, majd a Kormányzói Palota. A másik oldal nem kevésbé látványos a Pitteri Palota, a Grand Hotel Duchi d’ Aosta és az 1883-as építésű Trieszti Lloyd Biztosító Székháza, mely jelenleg a regionális önkormányzat székhelye. A Stratti Palota földszintjén érdemes beülni az épülettel egyidős (azaz 175 éves) Caffé degli Specchibe és enni egy süteményt vagy inni egy cappuccinot, az árak átlagos olasznak mondhatók.
A pihenő után utunkat a Piazza della Borsa felé folytattuk. Ebből a térből nyílik a Corso Italia, Trieszt legfontosabb utcája, fontos történelmi események, felvonulások színhelye. A Piazza della Borsan áll I. Lipót oszlopa, a tér legfontosabb épülete a Börzepalota, jelenleg a Kereskedelmi Kamara székhelye. A tértől a tenger felé közelíthető meg a Verdiről elnevezett városi színház. De mi a Via Roma-n keresztül Terézváros felé vettük az irányt.
Ezt a városrészt VI. Károly és Mária Terézia rendeletére építették. Itt található a trieszti Canale Grande, egy mesterséges csatorna, melybe vitorlás hajók is fel tudtak hajózni, hogy a csatorna két oldalán lévő raktárakba minél egyszerűbben ki tudják pakolni az árut. Ma már két helyen is híd szeli át, így csak (motor)csónakok tudnak itt kikötni. A tengertől távolabb eső Vörös-híd mellett találjuk a zöldség- és gyümölcspiacot. A csatorna végében áll Csodatevő Szent Antal temploma. Míg tőle jobbra a keleties stílusú szerb-ortodox Szent Szpiridon templom.
A Via Roma-n továbbhaladva érjük el a Vittorio Veneto teret, itt a Postapalota előtt áll a Tritonok szökőkútja. A tér végében, jobbra, a Galatti utcára fordulva az Oberdan térre jutunk. A Piazza Oberdanról indul a Trieszt-Opicina kisvasút, ami sajnos éppen felújítás alatt volt, így nem közlekedett. A trieszti tömegközlekedés díjairól itt találunk tájékoztatót. A kisvasút nyári és téli menetrendje pedig itt érhető el. Az Oberdan tulajdonképpen összeépült következő térrel, a Piazza Dalmatia-val. A tényleges városnézésünk itt, a tértől az Udine utcán át elérhető, a Sant’ Anastasio utcában fekvő Immacolato Cuore Di Maria templomnál akár véget is érhetne, ha nem kötődnénk, mi magyarok is Trieszthez. Az Illy kávéról sokan hallhattak és sokan kóstolták is. Nos az Illyt Illy Ferenc, olaszul Francesco Illy alapította, akit sokan csak egyszerűen az olasz presszókávé atyjának tartanak. Illy Ferenc 1892-ben, Temesváron született, az I. világháborúban az olasz fronton is harcolt, így maradt a harcok után Triesztben és megházasodott. Ő találta fel a vákuumcsomagolást, amivel a kávé hosszan meg tudta őrizni illatát, zamatát és az első automata, forró gőzzel működő eszpresszó kávégépet. A cég ma is a család kezében van. Ha igazi illys ajándékokat szeretnénk, ezt megvehetjük a tengerpart mellett, a Riva Tomasso Gullin lévő shopban. Ha csak egy eszpresszót innánk, arra remek helyet kínál a Via delle Torrin található kávézó.
A városhoz azonban tartozik még egy nagyon értékes látnivaló, a központtól nyolc kilométerre fekvő Miramare Kastély. Autóba ülve, pár perc múlva, a kastély felé vezető úton parkoltunk le. Az út utolsó szakaszát gyalog kell megtenni. A Miramare Kastélyt Ferdinánd Miksa főherceg és Sarolta főhercegnő építtette. Miksa 1854-ben, miután az osztrák flotta ellentengernagya lesz, költözik Triesztbe. Egy évre rá már tervbe veszi, hogy kastélyt épített a Grignanói-öböl szikláira és mellette egy termékeny parkot hoz létre. Az épület 1860-ra készül el. Miksa 1863. októberében itt fogadja a mexikói küldöttséget. 1864. áprilisában pedig elhajózik, hogy a felkínált császári trónt elfoglalja Mexikóban, ekkor látja utoljára szeretett kastélyát. A köztársaságpártiak győzelme után 1867. június 17-én, Queretaróban kivégzik. A Miramare Kastély az egyetlen hely, ahol Miksa főhercegnek állítanak emléket.
A park és a kastély nyitva tartása itt, az aktuális jegyárak pedig itt olvashatóak. Magyar nyelvű útikalauz 8 euróért kapható.
A kastély isztriai márványból készült, földszint, emelet és félemelet alkotja. A földszinten Miksa és Sarolta lakosztályai találhatóak. Miksa, szobáinak minden ablakából láthatta a tengert, hálószobáját és dolgozószobáját is egy-egy általa már használt hajókabinról mintázták. A szobák során átsétálva, megnézhetjük az ebédlőt, Sarolta szalonját, budoárját, hálószobáját és öltözőszobáját. A szobalányok egykori szobáiban a kastély és a park terveit mutatják be. A kastélynak van saját kápolnája is, a főhercegi pár lakosztályának utolsó terme a Szélrózsa-terem, nevét a mennyezetre helyezett szélrózsáról kapta, amely Miksa tenger iránti szenvedélyét szimbolizálja.
Az emeletre vezető díszlépcső korlátján Miksa illetve Sarolta családjának címerei kerültek elhelyezésre. Az emeleten található helyiségek egy részét eredetileg Miksa legközelebbi munkatársainak szánták, 1930-tól itt lakott Aosta herceg és Anna hercegnő. A herceg ekkor lett a 21. tüzérezred parancsnoka. Szerencsét neki sem hozott a kastély, 1941-ben, Etiópiában brit fogságba esett és 1942-ben egy afrikai fogolytáborban, maláriában meghalt. Az emelet további, a vendégeknek szánt részeit már Miksa halála után rendezték be: vörös falikárpit, gazdag faburkolat, neobarokk és neoreneszánsz stílusjegyek jellemzik. Itt találjuk a Hercegek szalonját, Habsburg családi portrékkal, az Uralkodók termét, a Miksával kortárs uralkodók képeivel és a Címerek termét, nem kevesebb, mint 52 darab, a birodalomhoz tartozó terület címerével. A társalgót a kor divatjának megfelelően a Japán és a Kínai Szalon követi. Majd egyik impozáns teremből a másikba léphetünk: Történeti terem, a Grignanóhoz kapcsolódó fontos történelmi eseményekkel, a Trónterem, mely a Habsburg-dinasztia fényességét hivatott bemutatni (Miksa a befejezett termet már nem láthatta) és a Sirályok terme, a mennyezet kazettáiban repülő sirályokkal. Trieszti kirándulásunk itt, a várostól távol, de közös történelmünk egy újabb szeletkéjénél ért véget, hogy a következő nap Bledben folytatódjon.
Remélem sikerült kedvet csinálni Trieszthez, a legközelebbi olasz városhoz. Amely a magyar határtól mindössze három óra autóútra fekszik.
Ha tetszett az írás, kövess minket a Facebookon vagy csak nyomj egy lájkot!
