A Belogradcsiki, más néven Kaleto erőd az egyik legépebben megmaradt vár Bulgáriában. Ötvözi a természetes és az épített védelmet, akár olyan filmek színhelye is lehetett volna, mint A gyűrűk ura vagy A trónok harca. Nem lett, de hangulata miatt olyan érzésünk van, mintha még lehetne a jövőben.
Mindössze 50 km-re fekszik a szerb-bolgár határtól, de ezen a rövid szakaszon is megtapasztalhatóak a rossz útállapotok: méretes kátyúk, macskakő, zúzott kő. Figyeljünk a defektveszélyre! Miután megérkezünk, kiépített parkoló fogad, ami díjköteles. Sem a parkolási díj (~500 Ft), sem a belépő nem megterhelő (~1.200 Ft). A pontos árakról és a nyitva tartásról itt találunk információkat.
A területet a homokkő sziklák uralják, a tenger alatt kialakult konglomerátumok a tektonikus mozgások miatt kerültek a felszínre. Színüket a vas adja, formájukat a víz, a szél és a hőmérséklet-ingadozás alakítja. Ezekből a formákból az emberi képzelőerő hoz létre szobrokat, a Madonnát, a lovast, a szerzeteseket vagy Ádámot és Évát. A legenda szerint ezek a sziklaformák valaha élő emberek voltak. Vitinia és Antonio szerelme végződött ilyen tragikusan. Történt ugyanis, hogy született a környéken egy csodaszép lány, ő volt Vitinia. Annyira szép volt, amilyet még nem lehetett látni. Családját pedig meggyőzték, hogy szépsége sok bajt okozhat, ami elől csak úgy menekülhet meg, ha bevonul egy kolostorba. Ez leginkább Antonionak, a pásztorfiúnak fájt, akivel ekkora már szerelemre lobbantak. A fiú követte szerelmét és belépett a kolostor szomszédságában lévő szerzetes rendbe, onnan játszott sípján a szomorú lánynak. Egy idő után titokban ismét találkozni kezdtek, ennek eredményeként az egyik éjszaka gyermeksírás törte meg a kolostor csendjét. A feldühödött apácák kiutasították Vitiniát és gyermekét a kolostorból. Antonio sem tudott segíteni. Ahogy Vitinia gyermekével a mellkasán távolodott a zárdától, szörnyűség történt, hatalmas földrengés rázta meg a tájat. A kolostor és a zárda összedőlt, aki nem halt meg a romok alatt, azon nyomban kövé vált. Köztük Antonio, Vitinia és gyermeke, még ma is láthatjuk őket. A sziklák nemcsak itt az erődnél láthatóak, mintegy 30 km hosszan húzódnak kelet-nyugati irányban, szélességük 3-5 km, magasságuk helyenként a 200 métert is eléri. Részben természetes védelmet adva az állatoknak, növényeknek és itt az erődnél a múltbéli harcosoknak.
Az első ilyen harcosok, a leletek szerint, a rómaiak voltak. Kihasználva a sziklák nyújtotta védelmet, csak észak-nyugaton és dél-keleten építettek falakat, létrehozva az első erődítményt. A XIV. században Iván Szracimir, bolgár uralkodó megerősítette a várat. Szracimir a Vidini Királyság uralkodója volt, ez volt 1352 és 1396 között az egyik bolgár állam. A másik a Tarnovoi Királyság volt, miután Szracimir apja, Iván Sándor cár felosztotta országát a két trónörököse között, elkerülve a vitákat. Szracimir kapta Vidint, Iván Sisman pedig a nagyobb részt, Tarnovot. 1365-ben I. Nagy Lajos elfoglalta a Vidini Királyságot és Bodonyi Bánság néven a Magyar Királysághoz csatolta. Szracimirt és családját a horvátországi Csezmicébe telepítette, ahol fejedelmi körülmények között élhettek. 1369-ben Lajos visszaadta Szracimirnek a királyságát, miután az hűbéresküt tett a magyar királynak. 1377-ben Lajos jelentős győzelmet aratott a török felett, a Vidini Királyság területén, így egy időre visszaszorítva a törököket. Az 1389-es első rigómezei csatában azonban súlyos vereséget szenvedtek a keresztény erők, Vidin adófizetője lett az Oszmán Birodalomnak, Tarnovo pedig török kézre került 1393-ban. 1396-ban Zsigmond királyt segítette Szracimir a nikápolyi csatában, de ennek a csatának is vereség lett a vége, Vidin is a törököké lett, a Kaleto erőddel együtt. Szracimir török fogágba esett és 1398-ban hunyt el Bursában.
A törökök a bolgár lázadások megfékezésére folyamatos őrséget tartottak a várban. Komolyabb rekonstrukciót csak 1805 és 1837 között végeztek rajta, olasz és francia mérnökök közreműködésével. 1849. augusztus 21-én a magyar szabadságharc leverése után, több mint ezer olasz, lengyel és magyar forradalmár érkezett Vidinbe, köztük Kossuth és Bem. Ez fellelkesítette a bolgárokat is. Ugyan Kossuthék pár nap múlva tovább utaztak, de a forradalmi hév ott maradt utánuk. 1850. májusában kitört a felkelés, aminek célja Lom, Vidin, Belogradcsik és környékének felszabadítása volt. A legsúlyosabb harcok éppen Belogradcsiknál zajlottak. Az összevont oszmán haderő azonban leverte a felkelést, vezetőit az erőd mellett lefejezték. Katonai szempontból az utolsó jelentősebb esemény az 1885-ös szerb-bolgár háború idején játszódott itt. 1885. november 15-25. között az erődnél zajlottak le kisebb-nagyobb ütközetek, melyek a támadó szerb csapatok visszavonulásával végződtek.
Az erőd három erődudvarból áll. Az alsóvár vagy első erődudvar mintegy 8.100 négyzetméter területű, a falai 3-5 méter magasak és 2,5 méter vastagak. A középső vár 3.200 négyzetméter, a hasonló vastagságú falak 2,5-3,5 méter magasak. A fellegvár 1.800 négyzetméter területű, 2-4 méter vastag falai 10-12 méter magasak. Ezekre a falakra csak északról és nyugatról volt szükség, délről és keletről néhol 70 méter magas sziklafalak biztosítottak természetes védelmet.
Ha tetszett az írás, kövess minket a Facebookon vagy csak nyomj egy lájkot!
