Monarchia túrák

Az utazással szerzett élményidet senki nem veszi el tőled!

Hallstatt, több mint egy tóparti makett város

2015. július 26. 10:06 - Makovecz Gyula Péter

Hallstatt olyan, mintha egy boldog apuka és kisfia terepasztalt épített volna és színes kis házakat helyeztek volna rá. Persze a terepasztalról pont a sínek és a vonatok hiányoznak, hiszen ha vasúttal szeretnénk elhagyni Hallstattot, akkor először hajóznunk kell, a kisváros vasútállomása ugyanis a tó túlpartján van. Hallstatt régóta vágyott úti célunk volt.

Most végre eljutottunk oda. A városkába északról alagúton keresztül érkeztünk meg. Interaktív táblák segítenek, hogy a személyautó parkolókban mennyi szabad hely van. Érdemes reggel legkésőbb kilenc óra körül már Hallstattba érkezni, akkor még biztosan lesz szabad parkolóhely és a sóbánya előtt sem kell akár egy órát várni a belépésre. A parkolási díjszabás nem kicsit bonyolult: az első negyedóra ingyenes, 15 perctől 1 óráig 3 euró, 1 órától 2 óráig 5 euró, 2 órától 3 óráig 6,50 euró, 3 órától 12 óráig 7,50 euró,12 órától 24 óráig 0,50 euró/óra. A legtöbb utazó a 3-12 órás intervallumba esik bele, ennek a tarifája így 22 euró.

Ha adhatunk egy tanácsot, akkor a hallstatti programokat reggel mindenki a sóbányával kezdje, így elkerülhető az ottani sorban állás, a várost napközben bármikor meg lehet nézni. A sóbányához a legegyszerűbben a Salzbergbahnnal juthatunk fel (az alsó állomás 513 m tengerszint feletti magasságban van). A felvonó megfelelő utaslétszám esetén áprilistól szeptemberig 9-18 óra között, ezen kívül 9-16:30-ig, negyedóránként jár. Az oda- és visszaút, plusz a sóbányai belépő felnőtteknek 26, gyerekeknek 13 euróba, csak a felvonó 13, illetve 6,50 euróba kerül. A felvonó felső állomásától (838 m magasan) egy rövid sétával érhetjük el a Rudolfsturmot. A Rudolfsturmig a felvonón kívül két túraúton is feljuthatunk, az egyik a katolikus templom mellől, a másik P1 parkoló feletti területről indul. Időben egy órával és eső után jó magas páratartalommal számolhatunk az erdőben. Ekkor csak a sóbányai belépőre lesz szükségünk, ez 19, illetve 9,50 euróba kerül. A parkolótól induló úton egy kilátóponton megállva, már megcsodálhatjuk a várost, de az igazi élményben a Rudolfsturmnál lévő Skywalk kilátónál lesz részünk, 360 méterrel a város felett. Az ék alakú kilátóponthoz 200 tonna acélt és betont használtak fel, az ellensúlyt 60 tonna beton alkotja. A Rudolfsturm éttermében honfitársaink kiszolgálása mellett fel is frissülhetünk.

A Rudolfsturmtól mintegy 900 méteres kaptatón keresztül („Út az időn át”) érhető el a sóbánya bejárata, amit a világ legrégebbi sóbányájaként mutatnak be, már 7000 évvel ezelőtt is működött. A bánya 2002-ben nyílt meg múzeumként. 2 euróért magyar nyelvű audio guide-ot is igényelhetünk. A túra kb. 70 perces. A bánya különböző szintjei között nemcsak lépcsőket, hanem akár csúszdát is használhatunk. Utazhatunk vonaton és földalatti sóstavat is láthatunk. Lent nagyjából állandó 8-9 °C van, így még nyáron is ajánlott a meleg ruha és a zárt, a bokát fogó cipő. Saját ruhánk védelmében védőruházatot is kapunk. Az osztrák tél miatt a bánya novembertől április végéig zárva tart.

A sóbánya és a felvonó után irány a város! A főutca a Seestraße nevet viseli, ezen keresztül tudunk gyalog bejutni az apróka városközpontba. Hallstatt az UNESCO világörökség része, így első állomásunk, a városi múzeum is a Világörökség nevet viseli. Akárcsak útban a sóbányához itt is a kezdetektől utazhatunk az időben, már ami Hallstatt és környékének történetét illeti, mindehhez modern eszközöket, többek között a 3D-t is felhasználva. A múzeum nyáron 10-18 óra között van nyitva, a belépő 8, nyugdíjasoknak, gyerekeknek 7 euró.

A Marktplatz, a Piactér éttermeivel, kávézóival remek pihenőpont. A téren álló Szentháromság-szobor az 1750-es tűzvészre emlékeztet, amiben négy ember halt meg és 35 ház égett le. A Marktplatz után találjuk az evangélikus templomot, mely 1863-ban épült. A szomszédságából indulnak a sétahajók a Hallstätterseere. Tehetünk nagy és kis kört is tavon, de például augusztus 30-án telihold-hajóútra is befizethetjük magunkat. A normál jegyár 8,50 euró, ez egy 1 órás utat jelent. A centrumból 11, 13, 14, 15 és 16 órakor indul a hajó.

A központot az 1505-ös katolikus templom és a Csontház zárja le. Utóbbiban több mint 600 koponya található, amelyeket a helyszűke miatt a temetőből ástak ki, kifehérítették és felírták rá az elhunyt nevét.

Ha elhagyjuk a központot, sétáljunk még ki a Badeinselre, a mesterséges szigetről a tóba is begázolhatunk és úszhatunk, vagy feküdjünk le a fűre és napfürdőzzünk, esetleg csak csodáljuk meg innen is a várost.

Hallstatt a sóbányának, a kilátónak és a hegyi túrának köszönhetően ma már több, mint egy tóparti osztrák városka a sok közül.

Ha tetszett az írás, kövess minket a Facebookon vagy csak nyomj egy lájkot!

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://monarchiaturak.blog.hu/api/trackback/id/tr547643830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

satie · http://321.hu/sas 2015.07.26. 20:05:07

Hallstatt-kultúra. Ugyanis, ami Hallstattból az egyik legfontosabb, hogy a minket (például Ak-Ink, eraviszkuszok stb.) is érintő régi kelta kultúra típuslelőhelye.

micsoda? 2015.07.26. 22:14:26

Csodálatos látvány, még így is. Köszönöm.

Én is itt vagyok 2015.07.27. 05:59:45

Jesszusom! Ezek a képek mivel készültek? Mobillal?
Tényleg nagyon szép, ezt látni kell!. Én többször is jártam ott, még az odaút Salzburgtól is szép. Sajnos ezek a képek nagyonkeveset adnak vissza :(

Kyria 2015.07.27. 10:42:11

A képek tényleg nem túl szerencsések, de tény, ami tény: Hallstatt egyszerűen mesés. Gyönyörű a fekvése, szépek a házak, tiszta és gondozott minden. A kilátóhoz mi is felmentünk, sajnos jó nagy köd volt (és hó, pedig júniusban voltunk), de szerencsére másnapra kitisztult az idő és legalább a kisvárosról csodás képeket tudtunk készíteni.

beebite 2015.07.27. 12:41:35

1-2 pontosítás: a sóbánya október végétől áprilisig zárva van. A felvonók ritkábban járnak, ha nincs sok ember. Parkolni lehet ingyen a sóbánya parkolóinál. Az ÖBB-nek jó árú kombijegyei is vannak, amik -mivel a vasútállomás a másik parton van- egy retúr tavi kompolást is tartalmaznak :)
A sóbánya árul a neten is jegyet, és akkor nem kell sorbaállni.
A sóbányához akkor érdemes felmenni, ha nincs borús idő, mert nagyságrendekkel szebb a panoráma. Ez nagyobb eséllyel van délután, mint reggel 9kor :)

Én is itt vagyok 2015.07.27. 14:28:13

@Kyria: Mi sem egyszerübb bizonyiték erre, mint hogy a kinaiak már lekoppintották és épitetek valami hasonló várost kinában :)

Kyria 2015.07.27. 14:35:54

@Én is itt vagyok: Igen, azon nagyon :))))-tam. Gondolom a hegyeket a kilátóval együtt, no meg a tiszta, friss levegőt is csatolták a projekthez!

diopszid 2016.08.30. 20:18:00

@Én is itt vagyok: Fogalmam sincs, hogy mi bajod a fényképekkel. A felvonóból elég nehéz tükröződésmentes képeket csinálni, de gondolom te Nánási Pál vagy. Amúgy Hallstatt tényleg gyönyörű, csak egy kicsit kicsi ekkora mennyiségű turistához.
süti beállítások módosítása