Egy óra negyven perces repülőúttal, egy fapados járattal, viszonylag kedvező áron értük el Isztambult. Pénteken +8 fokban és szemerkélő esőben landoltunk, az ázsiai oldalon található Sabhia Gökcen reptéren és kezdtük meg négy napos felfedezésünket.
Az Isztambulba utazók különösen el vannak kényeztetve, rengeteg információt találunk a városról, például itt és itt. A legfrissebb információkat pedig itt leljük. Ezért most inkább néhány hasznos tippet, általunk tapasztalt érzést osztanánk meg az odautazókkal.
Transzferként mi a magyar nyelvű céget választottuk. A reptérről a Nagy Bazárhoz közeli hotelig, a pénteki csúcsforgalomban – a repüléshez hasonlóan – egy óra negyven percig tartott az út. Első esténk első állomása a Nagy Bazár volt (vasárnap egyébként zárva van). Előzetesen sokat olvastunk a török emberek segítőkészségéről, amit hamar meg is tapasztalhattunk. A Bazárt keresve, a hotelben kapott térképet elővéve, megálltunk egy sarkon. Húsz másodperc telt el, mikor odalépett egy helybéli és megkérdezte, hogy mit keresünk, majd elmagyarázta, merre menjünk. Hazafelé fiatalok GPS-t bevetve igazítottak útba, amire azért volt szükség, mert a térképen és a házfalakon is sok utcanév hiányzik. A városban lépten-nyomon kóbor cicákkal és kutyákkal lehet találkozni, nagyon barátságosak, egy-egy jó falatot szívesen fogadnak. Viszont alig látni kerékpárost és kismotorost, talán a terepviszonyok miatt.
Hangyaboly, talán ennyire nyüzsgő a Nagy Bazár és maga a város is. Február van, a turisták száma töredéke lehet annak, amennyien nyáron utaznak ide. Mégis óriási volt a lüktetés, az embertömegek áramlása. Engedjük el magunkat és hagyjuk, hogy Isztambul befogadjon, csak így lehet korlátlanul élvezni a várost. A Bazárban és más üzletekben is meg lehet próbálni alkudozni, nem fog minden helyen sikerülni. Több helyen eleve nagyon alacsony árat mondanak, amiből már nem engednek, az már nem lenne nekik „small business” sem. Egyébként meglepően sokan értetik meg magukat angolul az idősebb korosztály és a járókelők közül is. Van, ahol teával kínálnak, amiből a helyiek rengeteget fogyasztanak. Egy decis poharakat „fogantyús tálcán” szállítva lavíroznak az emberek között. Az édességboltokban mindenből van kóstoló, a gránátalma teából és a török kávéból is. Az alkudozások során – nem a Bazárban – volt egy meglepő élményünk is. Egy terméket 21 euróról lealkudtunk 15 euróra. Az árut becsomagolták, egy nagyobb címletű bankót elvittek, hogy hozzák a visszajárót. Ekkor megjelent egy másik eladó (talán a tulaj), aki ki akart hátrálni a megkötött üzletből. Kerekedett egy kis vita, aminek a végén a saját portékáját dobálva, tulajdonképpen beárazta azt. Itt nem vettünk semmit. Vacsoránkat a Bazárban fogyasztottuk el, bögrében felszolgált Efes sörrel. Apropó alkohol, az általunk meglátogatott meleg ételt felszolgáló helyeken mindenhol volt alkohol (sör, bor, tömény ital). A hotelünkhöz közeli kis boltokban is mindenhol lehetett sört venni. Török lírát nem vittünk magunkkal csak eurót, a legjobb váltási árakat a Bazárban találtuk, itt 1 euróért 2,805 lírát adtak. Magyar nyelvű útikönyvet 20 líráért vettünk, másnap akcióban 10 líráért is láttunk.
Második napunk hosszúnak ígérkezett. A Kék Mecsetben kezdtünk. A Nap állásához igazított imák ideje értelemszerűen változó, ezért valamelyest változik a Mecset látogatási rendje. Jelenleg 08:30-11:30, 13:00-14:45 és 15:45-17:00 között látogatható. A belépéshez le kell vennünk a cipőt, amihez kapunk zacskót, vigyük magunkkal vagy tegyük le a polcokra, mert a be- és a kijárat nem egy helyen van. A hölgyeknek pedig világoskék kendőt is adnak, ha nem hoztak maguknak. A sor elsőre hosszúnak tűnt, de viszonylag gyorsan bejutottunk. Először itt fogalmazódott meg bennünk, hogy a törökök a jól szervezett sorban állás feltalálói és itt a jól szervezettségen van a hangsúly. A Mecset ingyen látogatható, egy része felújítás alatt áll. A hat minaretből csak öt látható teljes pompájában.
A Hagia Sophiába 30 török líra a belépő, aki nem akarja a sort kivárni, élelmes jegyárusoktól 40 líráért vehet belépőt, megúszva így a várakozást. A Hagia Sophia is fel van állványozva belülről. Amúgy ez az egész városra jellemző, rengeteg a daru, az építkezés, a történelmi épületek renoválása. A múzeumok mindegyikében cipővédőt kell húznunk (jó lehet Isztambulban cipővédő-gyártónak lenni), valamint fémdetektoros kapun és röntgenes csomagellenőrzésen keresztül juthatunk be.
A Hagia Sophia után boszporuszi hajóútra mentünk, az árak ezekre az utakra 10-30 líra között mozognak. Mi egy 2,5 órás utat választottunk, így utólag elég lett volna a1,5 órás út is. Indulás előtt pont imára hívott a müezzin, nagy élmény volt. A hajón érdemes a menetirány szerinti baloldalra ülni. Az angol nyelvű idegenvezetés a hajótól balra lévő nevezetességeken halad végig. A Kék Mecset alatti kikötőből indultunk, a Topkapi Palotát a tenger felől is megcsodálhattuk, az Aranyszarv-öböl második hídjáig, majd a felső Boszporusz hídig hajóztunk el az európai oldalon, visszafelé pedig az ázsiai partoknál.
A délutáni program a Topkapi Palota megtekintése volt, nyitva 9-16 óra között. Belépőt a pénztárban, illetve az előtte lévő automatákból vehetünk. A kiírások ellenére itt csak a Palotába vehetünk jegyet 30 líráért, a Hárembe szóló 15 lírás jegyet csak annak bejáratánál vásárolhatunk. Ezért, ha 15 óra körül érkezünk, érdemes a Háremmel kezdeni, mert azt 16 órakor bezárják. A Palota különálló épületei még háromnegyed óráig látogathatók. A kiállításokon készüljünk félhomályra. Az iszlám vallást bemutató termekben megvilágított feliratokkal találkozhatunk, a többi részen viszont igencsak nehézkes volt a vitrinek melletti feliratok elolvasása. Bőséges vacsoránkat egy hangulatos étteremben töltöttük el, fejenként 30-40 líráért, a kiszolgálás roppant kedves volt és nem maradhatott el a legismertebb magyar, „Puszkász” felemlegetése sem.
Vasárnapunkat a Ciszterna Bazilikánál (Yerebatan) kezdtük, itt csak készpénzzel lehetett megvenni a 20 lírás belépőt. Öt euróért akár szultánok vagy szultánák is lehetünk, ezért a pénzért egy bekeretezett képet kapunk. Ezután vált szükségessé az Istanbulkart kiváltása, miután mi öten voltunk, a 6 lírás ár már az első úton megtérült: 4 líra helyett a kártyával 2,15-be kerül egy utazás, a két órán belüli átszállások még olcsóbbak. Egy kártyával többen is utazhatnak, nem kell mindenkinek külön-külön kártyát venni. Az elkerített megállókba csak jeggyel vagy a kártyával juthatunk be. A T1 jelzésű villamossal utaztunk a Dolmabahçe Palotához (belépő 40 líra, nyitva: 9-16 óráig, fényképezni bent itt sem lehet). A kötelező látnivalókon kívül ezt ne hagyja ki senki: a Hárembe fél órás, a Palotába ¾ órás idegenvezetéssel lehet csak belépni, ezen kívül a Kristály Palotát, Óramúzeumot és egy galériát nézhetünk meg. Utóbbiban a mohácsi csatáról és Eger nem 1552-es, hanem a török szempontból sikeres 1596-os ostromáról is találunk festményt.
A Palotából Funicularral felmentünk a Taksim térre, mintha egy másik városba csöppentünk volna, de a zsongás itt is hasonló volt. A napot egy vízipipa bárban zártuk, 17 líráért kaptunk egy pipát, az itt is folyamatosan felszolgált teát 1,5 líráért árulták. Hétfőn reggel még annyi időnk volt, hogy megkerestük és Szulejmán Mecsetet és Türbét. A mecsetbe annak ellenére bemehettünk, hogy a látogatók előtt még nem volt nyitva és éppen akkurátusan porszívózták a szőnyeget. A hétfő délelőtti transzfer már csak 50 percig tartott, így bőven időben értünk a reptérre és indultunk haza.
Ha tetszett az írás, kövess minket a Facebookon vagy csak nyomj egy lájkot!
