Vajdahunyad várát Mikszáth Kálmán a várak királyának nevezte, pedig felújítása már az Ő életében elkezdődött, ami azt jelenti, hogy akkor sem lehetett jó állapotban. A külső renoválás tagadhatatlan eredményei mellett, a belső terek sok esetben teljes üressége nagyon bántó.
1409-ben adományozta a későbbi Hunyadi családnak a területet Luxemburgi Zsigmond, akik nevüket innen eredeztetik. Ezt követően kezdték el építeni a várat, amit Hunyadi János igazi lovagvárrá alakított. 1494-ben Kinizsi Pálé, 1536-ban Török Bálinté lesz. 1618-tól már a Bethlen család vagyonát gyarapítja, akik megerősítik, emelete(ke)t építve rá átalakítják, kialakítva mai formáját. Később Thököly Imre és az Apafiak is magukénak tudhatják. Az utolsó katonai esemény 1784-ben történik a falai között, amikor a vármegye nemesei itt keresnek menedéket az erdélyi román parasztfelkelés elől. Ekkor már kincstári tulajdon, így elkerüli az oly sok várunkat elpusztító megsemmisítési parancsot.
A vár a leírások alapján az egyik legtöbbet és leghosszabb ideig restaurált műemlék keleti szomszédunknál. Csak félve jegyzem meg, ez nem azt jelenti, hogy bőséges anyagi forrásból és tartósan újítják fel, legalább is a példa ezt mutatja. 1868-tól folyik ez a munka, kisebb-nagyobb megszakításokkal, hol jobb, hol rosszabb minőségben, valamikor nagyon, valamikor kevésbé figyelembe véve a régészeti, építészeti, művészettörténeti szempontokat. 1868-ban közadakozásból kezdődik meg a felújítása, a cél az volt, hogy renoválva a magyar nemzet Rudolf főhercegnek ajándékozza. Ma már tudjuk, a tervből semmi nem lett, ahogy a felújítása sem fejeződött be. De még ilyen állapotban is mintájául szolgált a városligeti névrokonának, amit 1896-ban először fából, majd 1908-ban kőből építettek meg.
A parkolóból a várba vezető úton először a Bethlen Gábor által építtetett Huszárváron haladunk át. A középkori várba négy pilléren nyugvó, 1440-ben épült fahídon és az Új kaputornyon keresztül léphetünk be, korábban a bejárat a vár túlsó oldalán volt. Balra a Mátyás-szárny és a Buzogány-torony, alattuk a Bethlen Gábor által építtetett Tüzérségi terasz áll. A Mátyás-szárny loggiája a legrégebbi erdélyi reneszánsz építmény. E mellett áll a várkápolna, mely 1442 és 1446 között épült. A kápolna melletti kis udvaron áll a vár kútja, melyet a legenda szerint török rabok vájtak a sziklába. A várudvar legimpozánsabb része a bejárattal szemben fekvő Bethlen palotaszárny, itt lakott volna Rudolf főherceg, ha az 1868-as terv beteljesül. A neogótikus loggia Steindl Imre tervezte átalakítás. A palotát az Öreg-kapu védelmében épített Fehér bástya zárja le, de belső szintjei ennek is hiányoznak. A termekben minimális berendezés található, van ahol csak az angol feliratból tudhatjuk meg, hogy egykoron konyha volt, mert erre ma már semmi nem utal. A legtöbb helyen románul és angolul találunk kiírásokat, egy-két helyen magyarul is tájékoztatják a látogatók. Ezzel szöges ellentétben állhatna a vár igényes weboldala, ami magyarul is elérhető, de csak a belépőkről és a nyitva tartásról találunk információt itt. A „Várkastélyról” menüpont nem érhető el, igaz angolul sem.
Az udvar nyugati oldalán áll a Királyház és a Kapisztrán-torony, ahonnan egy kis fahídon – eredetileg felvonó hídon – keresztül érhető el a gyilokjáró. Ez 18 méter magasan és 35 méter hosszan vezet a Nebojsza-toronyhoz, ami az utolsó menedéke lehetett a várvédőknek, ha a támadók bejutottak a várba. A nebojsza szerb szó, magyarul azt jelenti: Ne félj! Akár pánikszoba is lehetne, teljesen felszerelve, de ez is egy hatalmas üres torony. A Királyházat több helyen Igazgatási-szárnynak is említik, utalva arra, hogy a XVIII. században adminisztratív épületnek használták. Visszakanyarodva a kapu felé, a Lovag- (alsó szint) és a Tanácsterem vagy Országház (felső szint) zárja le az udvarban tett körünket. Hunyadi János kormányzósága alatt, az Országházban vitatták meg az ország dolgait az illetékesek. A késő gótikus stílusú Lovagterem ebédlőként, fogadások és tanácskozások helyszíneként szolgált.
A helyiségek bútorozatlanságára talán magyarázat lehet egy Kézdivásárhelyen kapott információ, ami szerint a bukaresti múzeumokat részben Erdélyből töltötték fel, kényük-kedvük szerint válogatva az értékek, tárgyak, műkincsek között. Az üres termek mellett a vár közvetlen közelében – várra néző panorámával – épülő hotel és a parkoló melletti, lerobbant vasmű (ami a vár falait is sötétszürkévé, feketévé színezte) sem emeli a környék fényét.
Pedig Vajdahunyad lehetne egy Kreuzenstein, egy Bled vagy akár egy Karlštejn is.
Ha tetszett az írás, kövess minket a Facebookon vagy csak nyomj egy lájkot!
