Imádunk utazni, de nem a tengerparton ücsörgős utazók vagyunk, hanem az ún. aktív pihenés, akár csak 3-4 napos kiruccanások hívei. Július közepei úti célunk Linz volt. Szeretjük Ausztriát, így Szilvia, utazásaink motorja mindenki megelégedésére jelölte ki az általa csak „Monarchia túrák”-nak nevezett környékbeli utazásaink új állomását.
Indulás előtt Linz mellett biztos volt, hogy megnézzük odafele Dürnsteint, a sárgabarack-likőr hazáját és egy egynapos kirándulással Bad Ischlt, Ferenc József kedvenc fürdővárosát. Én komoly kampányba kezdtem Aggstein váráért, amit a 2011-es müncheni utazásunk során, időhiány miatt, kihagytunk. Szerencsére sikerrel kampányoltam.
Első állomás: Dürnstein
2011-ben néztük ki magunknak ezt a hangulatos kisvárost – ahol egykor Oroszlánszívű Richárd is raboskodott –, amikor Bécs után lejöttünk az autópályáról, hogy Wachaut megcsodáljuk. Így régi ismerősként érkezvén, tudtuk hol a parkoló, ahonnan pár perc és néhány száz méter után már kortyolhattuk is a rostos, szűrt, erősebb, enyhébb, de minden esetben fantasztikus, alkoholos sárgabarack itókákat. Sétánk során gyönyörködtünk a dunai panorámában, majd a lesétáltunk a partra, ahol az árvizek tetőzésének jelölésénél ismét készítettünk fotókat, hogy összehasonlítsuk a három évvel ezelőttiekkel. Végül vásároltunk útravalónak likőrt (0,2 dl, 20%-os 12 euro) és indultunk tovább a Duna partján, hiszen Linz innen még 130 km volt. Aki nem siet, az ne az autópályán menjen nyugatra, hanem a Duna völgyében és mindenképpen álljon meg itt is, megéri.
Második állomás: Aggstein
Sikeres agitálásomnak köszönhetően és amiatt, hogy jól álltunk idővel, megpróbáltuk megkeresni Aggstein várát. A GPS-ben, mint fontos helyet nem találtuk, így a táblákra kellett hagyatkoznunk, legalább használtuk a fejünket. A hegy lábánál van egy parkoló, de autóval fel lehet menni közvetlenül a vár mellett lévő parkolóba is, így a sétát mi kihagytuk. (A buszoknak – a keskeny út miatt – telefonon kell egyeztetni, hogy elkerüljék a szembe forgalmat). A várban sok helyen csak a falak állnak, de a dunai panoráma elképesztő, a fényképek nem tudják visszaadni a látványt. Aki kutakodik, egy másik dunai tájegység, Esztergom vármegye címerével is találkozhat. Érdemes megnézni a vár éttermét is. A szemerkélő eső sem tudta kedvünket venni, úgy éreztem, ha a következő napokban nem kapok több új élményt az úttól, már akkor sem jöttem hiába. (Belépőjegy: felnőtt – 6,50 euro, gyerek – 4,50 euro.)
Harmadik állomás: Linz
Az útikönyvek szerint Linz sokat változott előnyére az elmúlt évtizedekben. Az ipari központként (kikötő, acélmű, vegyipar) számon tartott település belvárosa megszépült, de versenyezni sem Graz városával, sem Salzburggal nem tud, hogy csak az általam már látott osztrák városokkal hasonlítsam össze. Mi a külvárosban laktunk, így villamossal mentünk a központba (vonaljegy – 1 euro, 12 órás jegy – 2 euro, 24 órás jegy – 4 euro). A főtér Ausztria legnagyobb téglalap alakú tere, Szentháromság szoborral, régi városházával. A szomszédos utcákba is érdemes betérni, itt a Landhaust, a Mária Székesegyházat találjuk. Utóbbit nem tudtuk körbejárni, miután a mellette lévő téren éppen komolyzenei koncert zajlott. A Főtér folytatásának tekinthető hídon megállva a Kunstmuseum, a linzi várkastély, az Ars Electronica Museum és az Új Városháza is megtekinthető. Aki szeret villamosozni, az a nosztalgia villamossal a Főtérről felmehet a Pöstlingbergre. Az Altstadt egyik hangulatos éttermében osztrák specialitást kértünk vacsorára, egy vastag szelet főtt csülköt, petrezselymes zsemlegombócot és nyolcad rész főtt, fejes káposztát kaptunk. Finom volt.
Negyedik állomás: Bad Ischl
Második napunkon reggeli után indultunk Bad Ischlbe, a császári fürdővárosba. Megérkezés után, a parkolásnál figyeljünk a Kurzzone feliratokra, mert ezeken a helyeken csak 10 percet lehet várakozni.
Az első épület amit meglátogattunk a Trinkhalle volt, amiben jelenleg információs pont és egy kisebb fotókiállítás működik, itt lehet ingyenes várostérképet is szerezni. Érkezésünket az időjárás egy nyári záporral köszöntötte, ami miatt bemenekültünk süteményezni az 1832-es alapítású Zauner Cukrászdába. Sétánkat a Traun partján folytattuk, ahol karbantartott, hangulatos nyaralók sorakoznak. Egy gyalogos hídon átsétáltunk a túlpartra, itt egy nyitott kápolnát találtunk. A Lehár Ferenc rakparton áll a Lehár-villa, a Komáromban, 1870-ben született magyar zeneszerző 1912-től 1948-as haláláig rendkívül sok időt töltött itt. A villában a három szint egy része látogatható, a bejáratnál magyar nyelvű kalauz kérhető. (Belépő: felnőtt – 5,50 euro, gyerek – 2,60 euro.) A villában csak vaku nélkül engedélyezett a fotózás. A szobák többsége úgy van berendezve, ahogyan Lehár Ferenc használta őket. Sétánk során jól eső érzés volt, hogy a rajtunk kívül ott tartózkodó kilenc vendégből hat magyar volt.
Átsétálva a belvároson és az Ischl folyón érhető el a Császári villa, amit Ferenc József és Erzsébet nászajándékba kapott. Itt szintén kapunk magyar nyelvű kalauzt és végigsétálhatunk többek között a császár és a császárné dolgozó- és hálószobáján. A császár 100 évvel ezelőtt itt írta alá az I. világháborút elindító hadüzenetét Szerbiának. Fényképezni tilos! A parkban – ami alatt egyébként áthalad a Wolfgangsee Straße – jelentős szintkülönbséget kell legyőzni (Belépő a parkba és a villába: felnőtt – 13,50 euro, gyerek – 7,50 euro.) A jegy hátoldalán találunk egy térképet a parkról, ami segíti a tájékozódást. A Bad Ischlbeli kirándulásunkat kocsikázással zártuk, 6 euróért egy félórás kört tehetünk a városban.
Ötödik állomás: Gmunden
Útban Bad Ischl felé átmentünk Gmunden városán, ekkor döntöttük el, hogy visszafelé ezt is megnézzük. Gmunden a Traunsee északi csücskében fekszik és a zöld díszítésű kerámia edényekről híres. Autónkat a tó partján, a Scharnsteiner Straßén tettük le, először délnek indultunk, hogy a Toscana Parkon áthaladva megnézzük az érdeklődésünket felkeltő szigetet, rajta a kastéllyal. Mint kiderült ez egy mesterséges sziget, rajta a – nagyon fantáziadús nevű – Seeschlossal. Egy 130 m hosszú fahídon keresztül értük el a kastélyt, ami vasárnap késő délután már zárva volt, ezért csak kívülről láthattuk. Visszaindulva a sétányon a Rathausplatzon lévő Rathaus porcelán harangjai érdekesek és a felette lévő utcácskák csábítottak sétára. Jól megérdemelt vacsoránkat a Kirchengasse elején lévő kicsi étteremben fogyasztottuk el, ahol nem nagyon kellett a fejünket törni a választáson, lévén a főételek egy oldalt foglaltak el az étlapból. De legalább biztosak lehettünk abban, hogy ezeket gyakran és valószínűleg ízletesen készítik.Visszaérkezve szálláshelyünkre, második linzi esténk a hotel bárjában telt, kötelező program a foci vb-döntője volt, a hangulatról a német turisták gondoskodtak.
Hatodik állomás: Melk
Túlzás nélkül állítható a világ egyik legszebb apátsága a melki, ami ma már főleg a turizmusból származó bevételeiből tartja fenn magát. A belépők (idegenvezetés nélkül a felnőtt – 10 euro, gyerek – 5,50 euro) mellé az információs pultnál 4,50 euróért magyar nyelvű kis füzet is vásárolható, ami pontosan végigvezet a termeken, igaz a parkról nem tesznek benne említést. Ezzel a belépővel az apátság mellett a park és az északi bástya látogatható. Az apátság belső tereinek megtekintését a császári lépcsőn és a császári folyosón kezdtük. Majd a tizenegy császári szobán áthaladva az apátság történelmével ismerkedtünk meg. A legfontosabb ereklye a Krisztus keresztjének töredékét tartalmazó feszület. Érdekesség a „takarékos koporsó” és a forgó makett. A termek után a Márvány-terem következett és a termet a könyvtárral összekötő erkély. Az erkélyről remek kilátás nyílik nemcsak a templom homlokzatára, hanem a Dunára és egy vízerőműre is. A teraszról a könyvtárba lépünk be, a rengeteg könyv mellett érdemes megnézni az ajtókat őrző négy fából faragott fakultást. A könyvtár után a templom következik.
A füzetben olvasható a következő rész: „A teljes ember hullámhegyeivel és –völgyeivel hitéből él, eleget tesz feladatainak, kulturális téren hatékony, tisztán látja gazdasági és szociális viszonyait. Tudatában van léte korlátainak. Tudja, hogy még nem érte el a végső célt, tudatosan úton van azonban felé.” Szerintem ez, a nem vallásos embereknek is megfontolandó útmutatás.
Az apátság után, a barokk kerti pavilonban kialakított büfében felfrissülhetünk (minket egy honfitársunk szolgált ki, így Melk csatlakozott Ljubljanához, Plzeňhez, Prágához, Zadarhoz, Münchenhez, ahol szintén találkoztunk ott dolgozó hazánkfiával, lányával).
A park csodálatos, pihenőhelyekkel, szélesebb, keskenyebb ösvényekkel. Néhol úgy összenőtt a fák koronája, hogy az ember egy sűrű erdő közepén érzi magát, elzárva napsütéstől, az erősebb hanghatásoktól. A park egy rövidebb sétányszakasza el van zárva a látogatók elől, itt 250-300 éves hársfák állnak. Ezeket a fákat inkább nem vágták ki, de a balesetveszély miatt látogatót nem engednek alájuk.
Elhagyva az apátságot a parkolóban találtunk egy cuki vörös kandúr kiscicát, se mamacica, se gazda. Félórás keresgélés után úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk neki gazdit keríteni, haza nem vihette senki, mindenkinél volt már macska és csak németül értett:-). Az egyik st. pölteni bevásárlóközpontban, egy nagy állatos bolthálózat üzletében próbáltunk szerencsét és sikerrel jártunk. Az egyik eladó anyukája befogadta a cicát.
Hetedik állomás: Mödling
A Bécs alatti osztrák tájegység elképesztően gazdag várakban, kastélyokban – talán egy időben tőlünk védték magukat. Többek között: Liechtenstein Kastély és Vár (Mödling), Mödlingi vár, Hunyadi Kastély (Maria Enzensdorf), Laxenburgi Kastély (Laxenburg). Hazafelé mi a Liechtenstein család várát és kastélyát terveztük megnézni Mödlingben. A kastély sajnos nem látogatható, mert idősek otthona és egy étterem működik benne. Érkezésünkkel szerencsénk volt, mert a várbeli utolsó – amúgy óránként induló – idegenvezetés 16 órakor rajtolt, mi 20 perccel korábban érkeztünk (belépő: felnőtt – 9 euro, gyerek – 6 euro). A belépő mellé magyar nyelvű tájékoztatót is kaptunk. Az idegenvezetés német vagy angol nyelven kérhető, fényképezni nem lehet az épületben. 1130 körül készült itt az első erődítmény és egészen a XIX. század végéig történtek átalakítások. 1458 és 1478 között Hunyadi Mátyás volt a tulajdonosa. 1683-ban a törökök lerombolták. A Liechtenstein család 1807-től rendelkezik ismét a vár felett.
Ennyi minden fért bele három napba. Rengeteg élménnyel felvértezve, kellemesen elfáradva indultunk haza.
Ha tetszett az írás, kövess minket a Facebookon vagy csak nyomj egy lájkot!
