Monarchia túrák

Az utazással szerzett élményidet senki nem veszi el tőled!

Hogyan lett Monte Carlo kaszinóváros?

2018. március 12. 00:14 - Makovecz Gyula Péter

Talán nem meglepő, de ebben is egy nő játszotta a legfontosabb szerepet. Karolina hercegné kitartásának köszönheti a parányi hercegség, hogy százhatvan év óta a kaszinó jut eszünkbe elsőként Monacóról.

I. Floresztán (uralkodott 1841-1856 között) feleségének Gibert-Lametzi Mária Karolina hercegnének köszönhető az egész. Ő kifejezetten érdeklődött a szerencsejátékok iránt. Rengeteget utazott a német fürdőhelyekre, ahol az 1840-es években már pezsgő kaszinóélet folyt. Leggyakrabban a Frankfurt am Main mellett fekvő Bad Homburg fürdőjét látogatta. 1840-től itt üzemeltette kaszinóját egy testvérpár, Luis és Francois Blanc. A hercegné felismerte, hogy ez hatalmas haszonnal kecsegtethet Monacóban is. Nemcsak a szerencsejátékon, hanem a hozzá kapcsolódó éttermeken, szállodákon, egyéb járulékos költéseken keresztül is. Ráadásul azt is megfigyelte, hogy a Riviéra egyre inkább divatba jött Európában, leginkább Angliában, főleg télen és kora tavasszal.

Karolina hosszan győzködte férjét, I. Floresztánt és fiát, a későbbi III. Károlyt, aki akkor a húszas éveiben járt. Legfőbb érve az volt, hogy a hercegségnek komoly anyagi gondjai voltak. A napóleoni háborúk után, a bécsi szerződés értelmében Monaco a francia befolyás alól kikerülve, a Szárd Királyság protektorátusa lett, ami nem volt előnyös a hercegségnek. Újabb adók kivetése szóba sem kerülhetett, így I. Floresztán 1856-ban, nem sokkal halála előtt megadta az engedélyt a kaszinó megnyitására, amelyet a Societé des Jeux de Monaco nevű részvénytársaság üzemeltetett. A cég a kizárólagos jogokért adót fizetett a hercegségnek. Az érdeklődés már a kezdetekben is nagy volt, annak ellenére, hogy a hercegség megközelítése még csak hajóval és postakocsival volt lehetséges. A gyorsan felívelő forgalomnak pedig az volt az oka, hogy Franciaországban csak külön engedéllyel lehetett kaszinót nyitni és a déli, tengerparti területeken még egy ilyen sem működött. Annyira sokan akarták itt költeni a pénzüket - persze a nagy nyeremény reményében - hogy a kezdeti években kétszer is nagyobb helyre kellett költöztetni a kaszinót.

1860-ban, amikor már III. Károly uralkodott, az olasz egyesítés támogatásáért cserébe, ismét francia befolyás alá került a térség. A hercegség függetlenségének áraként 1861-ben Mentont és Roquebrune-t Franciaországhoz csatolták. Ezek a területek biztosították a hercegségnek a legfőbb bevételeket: a mentoni gyümölcsöket és a vámjogokat. A franciák ugyan fizettek 4 millió frank kártérítést, ami nem volt kis összeg, de ez csak egyszeri bevétel volt. 1860-ban vált az is világossá, hogy a további fejlődéshez - az előzőekből is adódóan - sem a hercegségnek, sem a működtető részvénytársaságnak nincs elég tőkéje. Ekkor került képbe a korábban már említett Francois Blanc, akit hosszas rábeszéléssel meggyőzött Karolina hercegné, hogy költözzön Monacóba. Így ő vásárolta meg mintegy 2,3 millió frankért egy újonnan létrehozott részvénytársaság, a Societé des Bains de Mer (Tengeri Fürdő Rt.) többségi részvényeit.

1863-ban Blanc ötven éves koncessziót kapott a kaszinó működtetésére, létrehozták a Societé Anonyme des Bains de Mer et du Cercle des Étragers-t (Tengeri Fürdők és Külföldiek Köre Rt.), ahol tulajdonostársai többek között a monacói püspök és a későbbi XIII. Leo pápa voltak. Ekkora készült el a már öt éve épülő új kaszinóépület a Spelugues-fennsíkon. Blanc rögtön munkához látott, bővítette az épületet, melyhez a legjobb építészeket hívta Monacóba, köztük Charles Garnier-t, a párizsi Opera tervezőjét. 1865-re végeztek az átépítéssel, miközben a környék is átalakult, 1864-re megépült a Hotel de Paris, újabb és újabb szállodák, kávézók, éttermek nyíltak. A kaszinót és környékét 1866-ban nevezték át a Spelugues elnevezésről (Spelugues=Barlangok, talán a játékbarlang elnevezés is innen jön) Monte Carlóra, utalva III. Károlyra.

1868-ban felavatják a Nizza-Monaco-Menton tengerparti vasútvonalat, főleg Blanc lobbizásának köszönhetően. Elkezdődött Monaco aranykora, arisztokraták, bankárok, művészek, újgazdagok, mágnások adták egymásnak a kaszinó kilincsét, amelyet 1910-ig többször átépítenek, ekkor nyeri el mai formáját. A kor legjobb szakácsai, krupiéi, előadóművészei várták az ide látogatókat és hiába nyílt több kaszinó is a Cote d'Azur városaiban, Monte Carlónak nem akadt párja.

Ez a sikerkorszak ma is tart, turisták milliói érkeznek a miniállamba és egy részüket - a Formula-1 futam és az Oceanográfiai Múzeum mellett - a rulettkerék és az életérzés vonzza. Az az életérzés, mely csak és kizárólag a szerencsejátéknak és az abból fellendülő idegenforgalomnak köszönhető.

Ha tetszett az írás, kövess minket a Facebookon vagy csak nyomj egy lájkot!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://monarchiaturak.blog.hu/api/trackback/id/tr5312904200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.