Monarchia túrák

Az utazással szerzett élményidet senki nem veszi el tőled!

A legkeletibb őrház és a megújuló Rákóczi-vár

2018. február 28. 22:06 - Makovecz Gyula Péter

A Magyar Királyi Államvasutak 30-as számú őrháza fogalom a magyar történelemben. Ez volt a legkeletibb ilyen épület, az egykori magyar-román határon, a Rákóczi-vár romjai alatt. Az alatt a vár alatt, amely idén jelentős felújításon esik át.

Az őrház egy államközi egyezmény keretin belül, a Tatros folyó mellett, 1897-ben épült. 1920-ig, majd 1940-44 között tartozott Magyarországhoz. A II. világháború alatt a pincéjében bunkert alakítottak ki, az Árpád-vonal része lett. A hatvanas évektől 2003-ig többségében használaton kívül volt. Ekkor vásárolta meg Deáky András gyimesbükki lakos, aki a legfontosabb állagmegóvási munkákat elvégeztette a házikón és Gyimesbükknek ajándékozta. Ekkor széles körű adománygyűjtés kezdődött a község, a Budakeszi Kultúra Alapítvány és a Szeret-Klézse Alapítvány szervezésében. Ennek köszönhetően 2008-ban átadhatták a felújított őrházat, benne Bilibók Ágoston vasúttörténeti kiállításával. Május 10-től szeptember 15-ig, naponta 10:00 és 17:00 között látogatható. Az őrház mellett láthatjuk a Gyöngyi mozdonyt, egy határkövet és tankcsapdát is.

Az őrház mellett, a település központjában, 1895 és 1897 között, Pfaff Ferenc tervei alapján felépült Gyimesbükk vasútállomása is. A monumentális, 107 méter hosszú és 13 méter széles épület tervezője többek között a pécsi, a szegedi, a zágrábi vagy a győri pályaudvar megalkotója is volt. A vasútállomáson határőrség és vámparancsnokság is működött, ahol román hivatalnokok is teljesítettek szolgálatot. Az épületben az útlevél ellenőrzésnek és vámvizsgálatnak otthont adó utascsarnok mellett található királyi váróterem, szolgálati lakások, sőt Sisi-terem, külön Erzsébet királyné részére. Egykori pompája mára már megkopott, utasforgalma is a töredékére csökkent.

Az őrház feletti magaslaton állnak a Rákóczi-vár romjai. A krónikák szerint 1626-ban Bethlen Gábor építtette. Később Rákóczi Ferenc, majd a Habsburgok is megerősítették. Védelmi szempontból nem volt jelentős, de az alatta 30 méterrel futó út és a rajta folyó kereskedelem ellenőrzését el tudta látni. A várba egy meredek lépcsősoron lehetett feljutni, melyet zsindelytető védett. A monda szerint 1789-ben Latz András székely harcos lóháton vágtatott fel és le ezen a lépcsőn, pedig addig ezt lehetetlennek tartották. Az új vasútvonal 1897-es építése miatt a hegyoldalon és a lépcsőn egy tizenöt méteres bevágást kellett ejteni. Ezt követően a régi lépcső helyére egy meredekebb, ma is látható, 95 fokból álló feljárót építettek.

A vár jelenleg felújítás alatt áll. Civil kezdeményezésre 220.000 euró gyűlt össze. A renoválás 2016-ban kapta meg az építési engedélyt és 2017-re a tervek szerint végeztek is volna a munkával. A helyi önkormányzat azonban elfelejtette meghosszabbítani a 2017 szeptemberében lejáró engedélyt, így a munka csak az idei évben fog befejeződni. A várépület 90, a felső sziklaterasz 60, a várhoz vezető lépcső szintén 60 négyzetméteren fekszik majd. A várépület kétszintes lesz, az alsó részen kiállító terem és mosdók kerülnek kialakításra, a felső szinten pedig a sziklateraszhoz kapcsolódó kávézó lesz.  

Ha tetszett az írás, kövess minket a Facebookon vagy csak nyomj egy lájkot!

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://monarchiaturak.blog.hu/api/trackback/id/tr713706336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2018.03.03. 11:51:45

S ha még betettek volna pár képet az aktuális állapotáról, a felújítás haladásáról.
Tök jó lett volna...

Makovecz Gyula Péter · www.monarchiaturak.blog.hu 2018.03.03. 12:49:42

S ha a félig telt poharat mindenki félig telinek és nem félig üresnek látná. Na az is tök jó lenne...

butyko 2018.03.13. 03:19:39

Ferencjóska becses neje,Wittelsbach Erzsébet - teljes nevén: Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia, németül: Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach, becenevén Sisi .Javitsd kérlek,ha teheted...

MolnárSzabolcsErdély · www.terjhazavandor.ro 2020.09.20. 12:15:44

Sajnos még mindig nem sikerült elkezdeni az újraépítését. Nemrég jártunk ott. :( :( :(
süti beállítások módosítása