Monarchia túrák

Az utazással szerzett élményidet senki nem veszi el tőled!

Két vacsora Milánóban

2017. február 27. 23:59 - Makovecz Gyula Péter

Másodszor látogattunk Milánóba és ezúttal olyanokra is volt időnk, amikre akkor nem jutott. Felfedezhettünk egy nagyon régi parfümériát, megismerkedtünk egy végtelenül kedves bártulajdonossal. Jártunk piacon, hajózni szerettünk volna a csatornákon. S persze nem hagyhattuk ki a Sforza Kastélyt és az Armani Kávézót, sikerült jegyet foglalnunk az Utolsó vacsorára is.

Autó vagy busz

Fapados társasággal 13.000 Ft-ért oda-vissza megjárható az út, mindössze 1 óra 20 perc repülési idővel kell számolnunk. Malpensában szálltunk le, itt 75 euróért tudtunk autót bérelni. Azért ezt választottuk, mert a nemzetközi vásárközpontot is meg kellett látogatnunk. Előzetesen gondolkodtunk a tömegközlekedésen és a Milano Cardon, de a városkártyát lebutították, kikerült belőle az ingyenes hajózás és az ingyenes múzeumi belépőknél is napi limitet vezettek be (azaz, ha sokadiknak szeretnél ezzel a kártyával belépni, már nem ingyenes). Három napra egyébként 19 euróba kerül a városkártya. Ezzel ingyenes a tömegközlekedés, de nekünk (négy fő) még  kalkulálnunk kellett a vásárközponthoz való kijutással (20 euró) és a reptéri transzferrel (64 euró) is. Így már megérte az autóbérlés, szabadabban mozoghattunk és a központban 17 euróért már egy egész napra parkolóházban lehet hagyni a járművet. Mondjuk ahhoz kellett egy kis idő, hogy megszokjuk a kissé kaotikus rendszert. A sávokat elválasztó felfestés csak a közlekedési lámpák előtt pár méterrel jelenik meg, addig annyi autó megy egymás mellett az úton, amennyi éppen elfér. De ha ezen túlteszed magad, olyan, mintha Budapesten ülnél a dugóban.

A rendőrség, csendőrség és katonaság jelenléte szemmel láthatóan nőtt a városban - ne feledjük itt lőtték le a berlini merénylőt - de ez nem zavaró, sőt inkább megnyugtatja az embert. A Dóm tér beton akadályokkal van körbevéve, nehogy valaki be tudjon hajtani. Itt, a Porta Ticinesenél és a Sforza Kastélynál álltak folyamatosan katonai terepjárók.

Hol vagy Giorgio?

Milánó mégiscsak a divat fővárosa így a bevásárlással kapcsolatos dolgokat nem lehet kikerülni. Az egyik legelegánsabb utcának mondják a Via Monte Napoleonét és tényleg rengeteg luxusmárka talált itt otthonra. Az utca végén, a hasonló nevű metrómegálló mellett áll az Armani Kávéház. Állítólag néha a 82 éves cégtulajdonos, Giorgio Armani is tiszteletét szokta itt tenni, mi nem találkoztunk vele. Az árak egyébként átlagos milánóinak mondhatóak: kávé 3 euró, Martini 6 euró.

Kedd és péntek a piaci nap Milánóban. Mi kedden a Via Fauché teljes hosszán végig húzódó kirakodásra mentünk ki. Volt itt minden: gyümölcsök, zöldségek, sok-sok articsóka, amit ott helyben akár meg is pucolnak nekünk, mindenféle tengeri élőlény, pékség, cukorkaárus, szőrme- és bőrárusok és persze sok-sok régiségkereskedő.

A Dóm tértől a Porta Ticinese felé a Via Torino vezet. Ez az egyik legjelentősebb bevásárlóutca a városban. Nem annyira elegáns, mint a Via Monte Napoleone, de itt sokkal könnyebben találunk megfizethető kincseket, pláne a februári leárazások idején.

Amíg a lányok az üzleteket járták, a fiúk a Via Torino egyik dóm közeli mellékutcájában (Via dell' Unione 1.), majdnem a sarkon található bárba vetették be magukat. Másnap más meleg kézfogással üdvözölt bennünket román vendéglátónk, Stoica. A rendelt Martinik, kávék, cappuccinók és üdítők mellé chips, olívabogyó, friss pékárú és leheletvékony sonka került, utóbbiak grátisz. Még jó, hogy nem vacsoráztunk meg előtte.

Navigare necesse est

Hajózni szükséges, a római szólás szerint. A mi esetünkben legalább is szükséges lett volna, ahogyan többek között Bledben és Zadarban is megtettük. Úgy indultunk Milánóba, hogy mindenképpen hajózunk a csatornákon, amiken többek között régen a dóm köveit is szállították. A Via Torino folytatása a Corso di Porta Ticinese, ami az utca antik névadójával kezdődik és modernebb változatában végződik. Itt kezdőnek a csatornák, a Naviglio Grande és a Naviglio Pavese. Az előbbin lehet hajózni, legalább is ha a vízszint engedi. A mólón lévő kiírás szerint telente napi négy-öt járat tenné meg az oda-vissza 50 perces utat, a felnőtt jegy 14, a 10 év alatti gyermek jegy 10 euróba került volna. A maximum térdig érő víz azonban keresztülhúzta a számításunkat. A csatorna melletti utcákat ennek ellenére érdemes végigjárni. Apróbb, nagyobb művészlakások, műhelyek nyitják ki ajtajaikat, akár az utcára, akár az udvarokra. Szobrokat, festményeket, egyéb képzőművészeti alkotásokat nézegethetünk és vásárolhatunk meg. A művészek között éttermekben, falatozókban, kávézókban, borozókban pihenhetünk meg. A csatorna mellett, a Viale Gorizián jár a nosztalgia villamos.

Százéves parfüméria

Útban a Sforza Kastély felé véletlenül akadtunk rá egy döbbenetesen gyönyörű berendezésű parfümériára, a Via S. Giovanni Sul Muro 8. szám alatt. Mintha száz vagy még több évet repültünk volna vissza az időben. A képek talán visszaadják az élményt, amit a szem kapott: vaj színű oszlopok, díszes fal és mennyezet, stukkók, intarziák minden mennyiségben, mahagóni bútorok, csiszolt üvegajtók, sárgaréz díszek, még az ajtókitámasztó is egy bronz teknős volt. A szépkorú tulajdonos asszony ugyan nem beszélt angolul, de így is mindent megértettünk. Korát meghazudtolva szaladt fel a létrára és hozta le ajánlatait. A ritkán látható parfümök közül végül egy olyanra esett a választás, amelyiket muranoi üvegbe töltöttek. Az üvegcse értéke majdnem annyi volt, mint a parfümé. A tulajdonos szerint érdemes lenne az üvegcse készítését személyesen is megnézni:

Múzeumok kastélya

A Sforza Kastélyt a XV. században kezdték építeni, elődjét a köztársaság idején rombolták le. Az egész várost körülölelő városfal központi egysége lett. Az erődítményt az évtizedek alatt egyre inkább kényelmi funkciókkal is felruházták, igazi hercegi lakhely lett. A reneszánsz korban a művészetek központjává vált. A város tulajdonába a XIX. században került. Ma több múzeumnak ad otthont, ha mindet végig akarjuk járni, szánjuk rá egy napot: többek között Hangszermúzeum, Egyiptomi Múzeum, Milánó őskori, illetve modernkori történetét bemutató múzeum és a Milánói Hercegség Múzeuma. A kastély naponta 7-18, a múzeumok hétfő kivételével 9:00-17:30 között vannak nyitva, a felnőtt belépő 5, a kedvezményes 3 euróba kerül.

Szent Margit a vacsoraasztal mellett

A Santa Maria delle Grazie templomban található Utolsó vacsora nehéz dió, legalább is, ami jegyszerzést illeti. Egy hónappal az utazás előtt már csak két szabad időpont volt, ráadásul mindegyiket csak kötelező olasz nyelvű idegenvezetéssel lehetett igénybe venni. A felnőtt jegy így 10 euró + 2 euró elővételi díj + 3,50 euró idegenvezetés, azaz összesen 15,50 euróba került, a 25 év alattiak 5 euróval olcsóbban tudnak előzetes regisztráció után itt foglalni. 18 év alattiaknak pedig csak az elővételi díjat kell megfizetni. Naponta kétszer van angol és kétszer olasz nyelvű idegenvezetés. Amúgy magyar oldalon is tudunk jegyet rendelni, de ennél számoljunk a közvetítés díjával is. Legkésőbb húsz perccel az időpontunk előtt át kell vennünk a névre szóló jegyeket, a bejárattól balra lévő különálló épületben.

Két zsilipen keresztül léphetünk be az Utolsó vacsora termébe. Fotózni vaku használata nélkül szabad. A festmény finoman van megvilágítva, így igazán jó kép nehezen készíthető. A képet pár méteres távolságból szemlélhetjük, a mellvéden olaszul és angolul találunk segítséget nyújtó információkat. A kereszténység egyik legikonikusabb szépművészeti alkotását 1495 és 1497 között festette Leonardo da Vinci. A fal nyirkossága vagy a festék összetétele miatt már húsz évvel később megindult az állagromlás. Menthetetlennek tűnt, alája még egy ajtót is vágtak a falba, eltüntetve ezzel Jézus lábát. A XX. század többszöri restaurálása eredményezte a mai, javított és elfogadható állapotot. A freskótól balra, az oldalsó fal első festménye IV. Béla lányát, Boldog Margitot ábrázolja (a kép elkészültekor még csak a boldoggá avatása történt meg Margitnak, a szentté avatására 1943-ban került sor). Alatta a felirat: "B. Margherita filia regis ungarie". A szemközti falon Giovanni Donato Montofarno Keresztre feszítés című freskója látható. A freskó után ne hagyjuk ki a templomot és a kertet sem. A kolostor 1469-re, templom 1493-ra készült el, a Sforza család megrendelésére. A templomban külön sarkot alakítottak ki arra az esetre, ha valaki a miséken kívül is szeretne csak önmagával és Istennel lenni. A II. világháborúban súlyos bombatámadás érte, de az Utolsó vacsora szerencsére nem sérült meg.

Ha tetszett az írás, kövess minket a Facebookon vagy csak nyomj egy lájkot!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://monarchiaturak.blog.hu/api/trackback/id/tr5812238852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2017.02.28. 18:44:15

Mázlitok volt, hogy egy hónappal indulás előtt még választhattatok időpontot az Utolsó vacsorára. Amikor először mentünk Milánóba, akkor két hónappal korábban nem volt jegy :(

Az Armani kávéház nem értem, miért ajánlgatja minden leírás, minden második kávézó hozza azt a minőséget és eleganciát a csatornák partján.