Monarchia túrák

Az utazással szerzett élményidet senki nem veszi el tőled!

Székelyföld gyöngyfehér izzadsága

2017. február 05. 20:43 - Makovecz Gyula Péter

A cím Horváth István, erdélyi költő, regényíró és elbeszélő szavait idézi meg. Az idézet pedig többek között Európa egyik legnagyobb só tartalékáról, a parajdi lelőhelyről szól. Az ellipszis alakú sótelep egy része a felszínen van, de 2700 m-ig nyúlik le a mélybe, mintegy 1,7 négyzetkilométeren.

A sógödrök története

Már a rómaiak is bányásztak itt sót, köszönhetően a Sóháton felszínen lévő sónak. A honfoglalás után pedig elindultak a sószállító hajók a Maroson, egészen Szegedig. 1562-ig a székelyek szabadon bányászhatták és értékesíthették a föld eme ajándékát. II. János azonban a sorozatos székely felkelések miatt államosította a bányákat és a védelmükre felállított őrséget Parajdon helyezte el. A felszíni bányászat során itt nem gerenda alakban vágták ki a sótömböt, hanem faékek segítségével, legömbölyített aljú alakzatot metszettek ki. Így jöttek létre a Sóháton ma már védelem alatt álló sógödrök. A kitermeléskor keletkezett gödrök feltöltődtek esővízzel, ez, hasonlóan a karsztosodáshoz, meggyorsította a só kioldódását, tavak, tóláncok keletkeztek. Ezen a 8 hektáros területen, a Korond patak által áttört Sószorosban napos időben csillogással fogadnak a sósziklák. A földalatti bányászat 1762-ben indult meg, 1864-ben, 1898-ban, 1947-ben, 1972-ben és 1991-ben is új bányaaknákat nyitottak. 1945-től már robbantással is bányásznak, jelenleg mintegy száz bányász, naponta 600 tonna sót hoz a felszínre.

Kisváros a mélyben

A felnőtt belépő 25, a gyermek 15 lei, személyautót 10, buszokat (mérettől függően) 20-30 leiért tudjuk leparkolni. Ha többen érkezünk, valakinek érdemes beállni a pénztárok előtti sorba, míg a többiek parkolót keresnek. Csúcsidőben ugyanis ez nem egyszerű, bár a leleményes helyiek ilyenkor megnyitják az udvaraikat és ezeken a helyeken akár 5 leiért is parkolhatunk. A megváltott jegyet a bányába induló buszokon nem ellenőrzik, csak lent a végállomásnál. A buszok a leglátogatottabb időszakokban félóránként járnak, a visszaút nincs meghatározva, bármikor, bármelyik busszal visszajöhetünk a felszínre. A pontos menetrend itt található.

A bánya 120 méteres mélységében fekvő látogató szintet mintegy 1300 méteres buszúttal érjük el. Itt Nepomuki Szent János tiszteletére felszentelt kápolna, játszótér, játékpark (20 perc = 10 lei), kalandpark (felszerelés bérlése: 25-35 lei), 3D mozi (belépő: 10 lei), planetárium (belépő: 10 lei), kávézó, étterem (levesek 6-10 lei, főételek 15-17 lei), gyógynövényes üzlet teszi teljessé a kikapcsolódást. Szinte minden meg van, mint egy kisvárosban.

Az 1762-ben megindult földalatti bányászat első aknáját II. Józsefről nevezték el, a József-bánya ma kilátó. Egy üvegfal mögül nézhetjük meg a süveg alakú termet, ahol egykoron a bányászat folyt, lefelé haladva oldalfaltól oldalfalig faragták a sópadokat. Teljes magassága a felvonó-aknával együtt 81 méter. Az 1960-ban indult orvosi kezeléseket napi négy órára javasolják a légúti problémákban szenvedőknek. Lent állandó 16 °C van, ezért minden évszakban öltözzünk melegen, nyáron legalább egy pulcsit vigyünk magunkkal.

Menj a sóhivatalba!

Szépen felújították a sóhivatal egykori épületét is. Ha elküldenek ide, akkor ma hátrányos helyzetű gyerekek számára fenntartott oktatási központba jutunk. A sóhivatalok egykoron jelentős szerepet töltöttek be, Parajdra az 1750-es években került át Sófalváról és egészen a XIX. századig működött. A só kitermelésével, szállításával, adózásával kapcsolatos ügyeket intézték itt a sótisztek. Ma már az elintézhetetlen ügyekkel foglalkozó hivatalokra gondolunk, ha szóba hozzuk, hiszen a szerepük megszűnt.

A településen töltötte gyermekéveit Áprily Lajos költő, akinek munkásságát 1991 óta emlékház őrzi.

Mezotermális fürdő

A sóbánya bejáratától 200 méterre találjuk a 2014-ben felújított parajdi sósfürdőt. A ként, kalciumot és lítiumot tartalmazó víz eleinte egy 2200 méter mély kútból jutott el a fürdőbe, hőmérséklete ekkor 46 °C volt. A hőmérséklete és a mennyisége azonban a kilencvenes évekre jelentősen lecsökkent. Így ma már kizárólag a bányából felszivattyúzott telített sós vízzel töltik fel a medencéket. Ezt a vizet a napsütés melegíti fel és magas sókoncentrációja miatt a hőmérsékletét tovább megőrzi. Elmerülni benne nem egyszerű, a legmelegebb rétegei 0,5-1,2 m mélységben vannak, ami a fürdőzők révén a nap folyamán összekeveredik a hidegebb rétegekkel. A strand csak a nyári időszakban tart nyitva, erről és a jegyárakról pontos információ itt található.

Két hegy arany, egy völgy ezüst

Parajdtól mintegy 7 km-re észak-keletre (Bucsin felé) van Rapsonné vára. Rapsonné gazdag özvegyasszony volt. Nem nagyon kereste a társaságot, csodaszép hintójával csak néha utazott be várából Kolozsvárra. Ez az út azonban annyira gidres-gödrös volt, egyszer már nem bírván az út fáradalmait, felkiáltott: „Az ördögnek való út ez!” Ezt maga az ördög is meghallotta és rögtön ott termett. Felajánlotta, hogy két hegy aranyért és egy völgy ezüstért új utat épít a vár és Kolozsvár között. Rapsonné belement az üzletbe. Az ördög tükörsima utat épített és jött a fizetségért. Rapsonné erre kivett a kincses ládájából két aranyat és egy ezüstöt. Az aranyakat a melleire tette, az ezüstöt pedig közéjük. Az ily módon rászedett ördög féktelen haragra gerjedt és az utat és a várat is lerombolta. Azóta romos a Parajd melletti vár, melyből csak néhány falrész maradt meg.

Az ásatások adatai alapján a XI-XII. században épülhetett, az erdélyi határvédelmi rendszer részeként, a bucsini átjáró védelmét kellett ellátnia. A XIV. században már valószínűleg rom volt, egykori falai 115 méter * 40 méteres területet öleltek körbe.

Ha tetszett az írás, kövess minket a Facebookon vagy csak nyomj egy lájkot!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://monarchiaturak.blog.hu/api/trackback/id/tr3112184238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.