Monarchia túrák

Az utazással szerzett élményidet senki nem veszi el tőled!

Morvaországi sörkalandok, 1. rész

2016. június 13. 15:37 - Makovecz Gyula Péter

Remek sörök már 12 km-re a szlovák határtól! Majd Morvaország belseje is tartogat meglepetéseket: mintha Kapolcson járnánk, csak finomabb a sör.

Idei cseh sörtúránk a hozzánk legközelebbi, mintegy 22.000 négyzetkilométeres és 3 millió lakosú Morvaországot érintette. Ötnapos utunk során - névre szóló meglepetés egyen pólónkban - kilenc kisebb-nagyobb sörfőzdét látogattunk meg, valamelyiket többször is. Első részünkben öt Olmützön kívüli, második részünkben pedig négy olmützi sörkészítő céget veszünk sorba.

Első állomásunk mindössze 12 kilométerre fekszik a szlovák-cseh határtól, ez a Pivovar Frankies, Břeclavban. A városnak magyar neve is van: Leventevár, pedig csak Hunyadi Mátyás idején tartozott a magyar koronához. A Frankies egy viszonylagos új sörfőzde a Jana Palacha 121/8 szám alatt, két barát, Stephen és Adam alapította 2014 szeptemberében (a jelenlegi Google utcaképen sincs még ott). A nagyüzemi sörfőzést lélektelennek tartják, filozófiájuk: sokszínű kínálat és szívvel készített sör. Évente 1000 hektoliter a kapacitásuk egyfajta sörből 500 litert főznek és adagonként 100 kilogramm malátát használnak. A mikro-sörfőzde ajtaja mindig nyitva áll, különösen a nyitvatartási időben: hétfőn, illetve csütörtökön 10 és 14 óra között. Ha mégsem jutnánk be, a Jan Placha 6 szám alatti bárban is megkóstolhatjuk a söreiket. Hatféle sör (a hagyományos cseh világos; az áthallásos, amerikai pale ale típusú Frank APPA; az új-zélandi pale ale Flight of the Frankies; a skót barna ale Bobby Brown; a fekete ale The Dark Side Ale és az ötfajta komlóval készült, india pale lager típusú 5-Fingers) rendszeresen szerepel a kínálatukban, ezt egészítik ki szezonális ajánlatokkal. Mi új-zélandi és amerikai pale ale-t kóstoltunk 30-35 koronás (360-420 Ft) áron, ami kellemesen hozta a fajta jellegzetességeit: testes, malátás sörök voltak. Volt bennük némi maradék cukor, ami sűrűvé, harapóssá tette őket. Nagyon jól voltak komlózva, az amerikai egy picit keserűbb volt, de hasonló karakterűek voltak. (Köszönet Varjú Bélának a sörjellemzésért!)

A kulturális programok közötti újabb sörmegállónk Vyškovban volt, a Pivovar Vyškov (Náměstí Čsl. armády 116/4). A sörfőzés a városban már több mint 500 éves múltra tekint vissza. A vyškovi polgárok 1460-ban kaptak sörfőzési jogot. 1680 és 1803 között érseki sörfőzde volt, majd az 1948-as államosításig különböző bérlők üzemeltetik. Tizenkétféle sört és egy alkoholmentes italt palackoznak itt, összesen mintegy 40.000 hektolitert. Grunt nevű sörükből 4,0, 4,5 és 4,9%-os alkoholtartalmú készül. A 8° Atlet, a 10° Desítka, a 11° Džbán, a 12° prémium szűrt és szűretlen Březňák szintén világos sör. A speciális sörök közé tartozik a 14°, 6% alkoholtartalmú Generál és az érseki alapítás 1680-as évére utaló, 16,8°, 7,5%-os Jubiler. A palettát az egyaránt 11° félbarna Řezák és a barna Tmavý džbán egészíti ki. A sörgyárban vezetett túrára is befizethetjük magunkat, kóstolás nélkül 50 CZK, háromféle, egyenesen a tartályokból érkező sör megízlelésével 100 CZK a díja. A túrát minimum 10 főnél indítják el, érdemes előre egyeztetni az időpontot. A söröző hétfőtől csütörtökig, valamint szombaton 10:00-22:00, pénteken 10:00-24:00 között várja a szomjazó vándorokat. A helyszínen a szűretlen Březňákot, később palackból pedig a Jubilert és a Tmavý džbánt kóstoltuk, 25 CZK-s áron. Ezt a sörfőzdét már nehezen lehetne kisüzeminek nevezni, sörélmény szempontjából a mini-sörfőzdék és a nagyipari tömeggyártók között helyezkedik el.

Kroměříž megtekintésre kifejezetten ajánlott város Morvaországban, az olmützi püspökök nyári székhelye. A Főtér, az Érseki Palota a Palotakerttel és a Virágoskerttel az UNESCO világörökségi listájára is felkerült 1998-ban. A Főtéren áll a Velké náměstí 24/9 szám alatt a Pivovar Černý Orel (Söröző a Fekete Sashoz), 2009 novembere óta gyarapítják a mini-sörfőzdék táborát. Hétfőtől csütörtökig 11 és 24, pénteken és szombaton 11 és 01, vasárnap 11 és 22 óra között várja a vendégeket. Alapkínálatában hatféle sör szerepel: 11° világos (5 dl, 36 CZK), 11° felső erjesztésű müncheni, 11° búza (4 dl, 38 CZK), 12° karácsonyi fahéjjal és mentollal, 12° mézes és szintén 12° félbarna (5 dl, 39 CZK). De készült itt már komoly csúcssör is, tavaly a 17,5° barna Prométheus (2 dl, 26 CZK). Mi a félbarnát kóstoltuk és itt ebédeltünk. 89 koronáért morva levest és káposztás sztrapacskát kaptunk. A sört egy kicsit vékonynak éreztük. Aki szeretné (minimum hat főnél), annak a sörfőzés technológiáját is bemutatják egy vezetett túra keretében.

Helfštýn várának megtekintése után oltottuk szomjunkat a Svatovar Pivovarban, Lipník nad Bečvouban, a Novosady 164-ben. A sörfőzde és söröző alig több mint négy kilométerre fekszik a vártól. Az alapítók 2003-ban gondoltak arra, hogy sört kellene főzni, az első eladásra készült sör kóstolása 2004. február 14-én 16:30-kor volt. 2010 júliusától üzemelnek az étteremben a főzőüstök, összesen 500 literes kapacitással. Hatféle sör készül itt: 11° és 12° világos, 13° speciál (müncheni malátával), 13° füstös (karamell malátával), 12° félbarna és 11° búza. Egy korsó sör ára 23-27 korona. Menüzni egyébként itt is lehet, a leves plusz a főétel 75 koronába kerül. Az étterem hétfőtől csütörtökig és vasárnap 10:30 és 22:00, pénteken és szombaton pedig 10:30 és 23:30 között van nyitva.

Utolsó Olmützön kívül felkeresett sörfőzdénk Horka nad Moravouban volt, a Pivovárek Melichárek, (1. máje 21/10). Képzeljetek el egy kapolcsi udvart a Művészetek Völgye idején. Füves terület, rajta elszórva padok és asztalok napernyővel, az asztalok körül jó néhány fura alak, köztük Sandokan, kutya, macska, sok kerékpáros és egy kolbász füstölő a kerítés mellett. Nemcsak a hely, de a hangulat is kapolcsi. A történet 2006-ban indult, egy korábbi istállót kezdtek el átalakítani, az első még tényleg házi sör 2010. november 14-én készült el. A jelenlegi technológia 2013 májusa óta üzemel. Egy adagban 350 litert tudnak lefőzni. A sörfőzők egy nagy kék ajtó mögött dolgoznak. Tizenháromféle sör szerepel a repertoárjukon, de ott jártunkkor csak négyfajta sört kínáltak: 11° világos, 13° búza, 12° félbarna APA és 18° világos bock, mindezt 28 és 41 korona közötti áron (340-500 Ft). Mi az utóbbi kettőt kóstoltuk, mindkettő megérte a pénzét, még úgy is, hogy a 41 CZK egy kicsit a megszokott cseh sörárak felett van. A söröző csütörtökön és pénteken 14:00-21:00, szombaton és vasárnap 11:00-21:00 óra között van nyitva.

Itt fejeztük be vidéki körutunkat, sörkóstolónk hamarosan érkező második részében négy olmützi sörfőzdét, illetve sörözőt kerestünk fel.

Ha tetszett az írás, kövess minket a Facebookon vagy csak nyomj egy lájkot!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://monarchiaturak.blog.hu/api/trackback/id/tr928793032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.