Monarchia túrák

Az utazással szerzett élményidet senki nem veszi el tőled!

Colosseum, ahogy pár év múlva már nem fogod látni

2015. augusztus 09. 20:36 - Makovecz Gyula Péter

A Colosseum a világ leglátogatottabb látnivalói között van, évi 6 millió turista keresi fel. Ez a szám az ezredforduló előtt még csak egy millió volt. A sok turista és főleg a közlekedésből adódó terhelések viszont már nagyon meglátszanak az épületen. Így 2012-ben elindult és folyamatosan zajlik a Colosseum felújítása. A 25 millió eurós költségeket egy cipőgyáros állja, aki cserébe reklámozhatja magát az állványzaton és 15 évig a Colosseum logóját is egyedüliként használhatja. A magántőke bevonása azért érdekes, mert az éves jegybevétel 35-40 millió euró között mozog, ezek szerint ezt nem teljesen az épületre fordítják, hanem egy része egy nagy közös kalapba megy. A városvezetés az autós forgalmat is kitiltotta két évvel ezelőtt a Colosseum és a Forum Romanum közötti területről, ide csak a taxik és a helyi járatú buszok gurulhatnak be. Az 1200 jármű/óra forgalom így a harmincadára csökkent.

A felújítás alatt az épület természetesen folyamatosan látogatható, de egyszerre csak 3.000 fő tartózkodhat bent. A Colosseum-Forum Romanum-Palatinus kombinált jegy 12 euróba kerül, 18-25 éves korig 7,50 euró, 18 éves kor alatt pedig ingyenes. Érdekesség, hogy ha előre, online foglalunk, akkor 4 eurós költség jön még ezekre az árakra. Ha vásárolunk Roma Pass-t, azaz Róma kártyát, akkor ingyen is meglátogathatjuk. De a kártya mindössze két múzeum ingyenes látogatását teszi lehetővé. A látnivalók listáján pedig ott van még az Angyalvár, a Capitolium, a Villa Borghese, négy galéria és huszonhét múzeum.

A kártya 72 óráig érvényes, 36 euróba kerül (48 órás változatban is kapható 28 euróért, de itt csak egy múzeumba mehetünk be jegy váltása nélkül). Ingyenes a tömegközlekedés és különböző kedvezményeket kaphatunk többek között kiállítások, városnéző utak, kerékpárbérlés árából. A másik kártya lehetőség jóval borsosabb, ez 98 euróba kerül felnőtteknek, 6-12 éves korig 65 euró, ez alatt ingyenes. Ez a kártya az Omnia nevet viseli és annyival tud többet, hogy a vatikáni nevezetességeket (Szent Péter Bazilika, Sixtus Kápolna, Múzeumok) is ingyen nézhetjük meg vele és egy ingyenes városnéző buszozást is tartalmaz.

Idén április 23-tól, október 10-ig csütörtökön és szombaton 20 euróért esti/késő esti túrára is befizethetjük magunkat, ezek 20:40, 21:10 és 21:45-kor indulnak.

 

 

A 188 méter hosszú, 146 méter széles és 48,5 méter magas amfiteátrum fénykorában 70.000 néző befogadására is alkalmas volt. Nemcsak gladiátor küzdelmeket, hanem vízi csatákat is rendeztek benne. Nézőterét pedig hatalmas rudakra erősített ponyvák védték.

A falak letakarítása mellett a legnagyobb változás az lesz, hogy ismét lefedik a 86*54 méteres küzdőteret. Ez a rész a XIX. században bontották fel, hogy láthatóvá tegyék az alatta elhelyezkedő termeket. Most visszaállítják az eredeti állapotot, az aréna alatti helyiségekben pedig újabb tárlatokat alakítanak ki. Így az épület teljesen más képet fog mutatni belülről és kívülről is.

Nemrég arra is fényt derítettek, hogy miért ilyen tartós a mintegy 2000 éves Colosseum és több hozzá hasonló korú római épület. A titok a pozzolana nevű vulkáni hamuban van elrejtve. Ezt keverték össze vízzel, égetett mésszel és zúzott kővel, megalkotva az ókori betont, ami akár a mai építőiparban is használhatnak majd.

A felújítások közben az is felmerült, hogy a digitálisan tegyék újra teljessé a hiányzó falszakaszokat. Így aztán lehet, hogy érvényét veszti majd a vicc, ami szerint: Egy amerikai házaspár Rómában sétál, meglátják a Colosseumot. Azt mondja a feleség: Milyen gyönyörű épület. Mire a férj: S képzeld el milyen szép lesz, ha majd egyszer elkészül.

Ha tetszett az írás, kövess minket a Facebookon vagy csak nyomj egy lájkot!

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://monarchiaturak.blog.hu/api/trackback/id/tr577526426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2015.08.10. 08:18:47

Egy fontos tipp: a Roma Pass nemcsak kedvezményes, de gyorsabb belépést is lehetővé tesz. Amikor iszonyatos, több órás sor áll, érdemes átmenni a szemközti trafikba, és ott megvenni a Roma Passt, mert azzal soron kívül lehet bemenni, nem kell végigállni a sort.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.08.10. 09:12:43

@Fue: vagy megvenni, mikor leszállsz a repülőről, buszról azonnal.;)

Fue · http://www.english-hungarian.com 2015.08.10. 09:16:13

@doggfather: Jajaja, persze, akárhol kapható, én csak azt próbáltam kihangsúlyozni, hogy még ott, abban a pillanatban, amikor meglátod a szörnyű sort, akkor is megveheted, és elkerülheted.

beksi90 · http://16kerhelytortenet.blog.hu/ 2015.08.10. 11:41:15

Én 2011-ben voltam úgy emlékszem már akkor is ki volt tiltva a forgalom onnan.

Saga 2015.08.10. 14:00:07

@Fue: Pontosítás: Az első két múzeum ingyenes. A 48 órásnál csak az első.
A Vatikánban pedig egyáltalán nem érvényes.
Amúgy ingyen tömegközlekedést ad és múzeumi kedvezményeket.
Rómába egyébként érdemes előre online jegyeket foglalni időpontra.

Pic 2015.08.10. 14:05:31

Ismét a műveletlen újságírók....

1. A római beton titkát már pár éve tudják.
2. És igen ezt is tudjuk: A betonba meghatározott %-ban hamut és más adalékokat keverve erősebb betont kapunk. Ez az un HPC beton. Szintén nem mai dolog, több mint 10 éve komoly szakirodalma van.
3. Magyarországon ugye ahol általában csak kullogunk a külföldi fejlesztések után, már szintén építettek ilyen betonból. Azt hiszem az első ilyen az M6 egyik felüljárója volt pár éve.

Makovecz Gyula Péter · www.monarchiaturak.blog.hu 2015.08.10. 14:45:52

@Pic: Talán észrevette, hogy ez egy blog, egy internetes napló, amit a legritkább esetben írnak újságírók. Én sem tartom magam annak. Csupán a személyesen átélt utazási élményeimet osztom meg azokkal, akiket ez érdekel, mint ezt az oldal többi bejegyzése is mutatja. Olyan magasságokba nem tudok és nem is akarok elmenni, ahol HPC betonról vagy az M6-os építési technológiájáról értekezünk. Azt hiszem az ilyen dolgoknak inkább egy építőipari vagy útépítéssel foglalkozó blogban a helye.

Bogyó 2 2015.08.10. 21:38:12

@Pic: Szerintem a 10 éves múltú dologra mondhatjuk, hogy "nemrég" egy 2000 éves épületnél. Nem mondott számomra mást ez a blog."Nemrég arra is fényt derítettek, hogy" Ennek nem mond ellent az, hogy pár éve tudjuk, meg 10 éve komoly szakirodalma van, meg az se, hogy itthon is építettek ilyesmit. Ettől ez még újdonság egy laikusnak.

Mikrobi 2015.08.10. 22:21:54

@Saga: Miért lenne érvényes a Vatikánaban? Brazíliában sem érvényes

FallingStar 2015.08.11. 00:30:59

@mc_pepperoni ne vedd fel amit írt. Tök jó, hogy ezt így leírtad, magasról letojom, hogy 3 hete vagy pár éve jöttek e rá, ezt nem tudtam és nekem érdekes. Sőt, tökre örülök, hogy valaki röviden leírja mi a stájsz ha be akarnék menni a Colosseumba és mi van jelenleg vele, mert sajnos még nem volt hozzá szerencsém, de később mindenképp megnézném. Köszönöm az írást, jöhet még!
süti beállítások módosítása